2014. februári lapszám

Ízelítő a tartalomból

Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.

Tartalomjegyzék + ×

 

Februári krónika
(Dr. Bódis László)

A HÓNAP TÉMÁJA

25 év a szemtanúk szemüvegén keresztül
(Dr. Demes György)

Visszaemlékezéseink
(AF)
Huszonöt évesek – emberi léptékkel mérve éppen nagykorúak lettünk! Óhatatlanul alkalom ez egy csöppnyi megállásra, egy rövid visszapillantásra: honnan indultunk, hol, hová tartunk? Feltehetően el is várják ezt tőlünk, akik lapunkat nemcsak járatják, de bokros teendőik ellenére forgatják, olvassák is. Az eltelt 25 év okán felidézzük az elmúlt éveket, legalábbis azok néhány sarkalatos történését.

FIGYELMÉBE AJÁNLJUK

Arcképcsarnok. „Valamit akkor csinál jól az ember, ha szereti is azt”. Beszélgetés Vadász Vilmos meteorológussal
(Dr. Bódis László)
Vadász Vilmos agrometeorológussal készített beszélgetésünk apropóját az adta, hogy évek óta közöljük interjúalanyunk mélyreható elemző cikkeit, amelyekben az elmúlt év időjárását mutatja be.

Csapadékos télutó és télies kora tavasz után száraz nyár
(Vadász Vilmos)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szakembere – egyfajta évértékelőként – a 2013-as év időjárásának alakulását tekinti át a növénytermesztés, a növények fejlődése szempontjából, hónapról hónapra.

A lehetőségek növénye... Beszámoló
(Dr. Oláh István)
Beszámoló a Magyar Kukorica Klub Egyesület V. Kukorica Termésversenyének díjkiosztó ünnepségéről.

Őszi szántás 2013-ban – mikor, hogyan, és miért?
(Zsár Ernő Tamás)
A fiatal családi gazdálkodó 2013 folyamán végzett őszi szántásos alapművelések vizsgálatairól, azok eredményeiről ad számot írásában.

Rét, legelő, erdő gyomnövényeinek generatív szaporítóképletei III-IV.
(Dr. Kazinczi Gabriella, Dr. Pintér Csaba)
A különleges technikával készült makrofelvételekhez a szakterület elismert képviselője készített leírásokat, amelyek bővítik ismereteinket a rét, legelő, erdő kultúrák gyomfajainak gyommagvairól.

Egész évben kiskert. Februári teendők
(Tóthné Bogdányi Franciska) 38

Kávéházi sarok (x)
(Dr. Bódis László)
AGROcafé – a mezőgazdasági szakma kávéháza.

A kalászos fungicid készítményekkel kombinációban alkalmazott Velocity® előnyei (x)
(Vendrei Zsolt)
Ismerjék meg a felszívódó fungicidekhez kifejlesztett Velocity adjuváns használatának előnyeit a Kwizda Agro szakemberének tollából.

Huszár aktív – a magyar huszár (x)
(Farády László)
Széles hatásspektrumú új kalászos gyomirtó szerrel bővül a Bayer kínálata.

Kipróbált növényvédelmi megoldások kalászosokban (x)
(Salamon György)
A Nufarm Hungária Kft. 2014-ben is bevált gyomirtó szereket, kipróbált gyomirtási technológiákat kínál a jövedelmező gabonatermesztéshez.

Ha a termésmaximum a cél: Opera® New (x)
(Dr. Füzi István)
A BASF piraklostrobint és epoxikonazolt tartalmazó gombaölő szerét ajánlja mind a rozsdák, mind a foltbetegségek elleni védekezésben a gabonatermesztők figyelmébe.

Gyorsan pipálja ki Ön is a kalászos gyomirtást! (x)
A Kwizda Agro az Aurora® Full gyomirtó szer használatával gyors és látványos hatást ígér a teljes kétszikű spektrum ellen kalászosokban.

Seguris® a kalászosokban (x)
(Bíró János, Dr. Varga Zoltán, Harmat Ákos)
Ismerjék meg közelebbről a Syngenta új kalászos gombaölő szerét.

Két igazán erős hibrid (x)
A RAGT hibridajánlata a kukoricatermesztők számára.

Saaten-Union. Több termés. Nagyobb biztonság – Kukorica 2014 (x)
Ismerjék meg a Saaten-Union 2014-es kukorica hibrid ajánlatát.

Az Arigo™ Pack új megoldást kínál (x)
(A. Gy.)
DuPont gyomirtási újdonságok kukoricában.

Lumax – A legjobb a kukoricánknak (x)
(Tóth Csantavéri Szilvia)
A Syngenta a gyomok korai kikapcsolására a Lumaxot ajánlja a kukoricatermesztők számára.

Python család. Új dimenzió a kukorica korai posztemergens gyomirtásában (x)
Ismerjék meg a Dow AgroSciences kínálatában szereplő Python technológiai csomagok használatának előnyeit a kukorica gyomirtásában.

Pyrinex I.S. Technológia (x)
(Dr. Lukács Domonkos)
Megoldás a talajlakó kártevők ellen a Makhteshim Agan Hungary Zrt.-től.

Saaten-Union. Több termés. Nagyobb biztonság – Napraforgó 2014 (x)
Ismerjék meg a Saaten-Union 2014-es napraforgó hibrid ajánlatát.

Napraforgó-termesztés – Yara technológia! (x)
(Gyuris Kálmán)
A Yara tápanyag-utánpótlási javaslata napraforgó-termesztők számára.

Veszélyben a napraforgó! (x)
(Tóth Balázs)
A Cheminova teljes körű talajfertőtlenítési és tápanyag-utánpótlási technológiáját kínálja a napraforgó-termesztők számára a talajlakó kártevők elleni küzdelemben.

A Wirtuoz® egy nagyon különleges gombaölő készítmény (x)
(A. Gy.)
Gazdaszemmel nézve a DuPont gombaölő szerek használatának előnyei őszi búzában.

Borsó vetőmagtól kalászosokon át szójáig (x)
(Bakos Péter Kenéz)
Tavaszi fajta-, illetve vetőmagkínálat az Elitmag Kft.-től.

Döntsön tudatosan! (x)
(Nagy Margit)
Tekintsék át a Fertilia Kft. kínálatában szereplő kultúraspecifikus, a növények fejlődési szakaszaihoz igazodó alap-, starter- és fejtrágyacsaládokat.

Everris lombtrágyák alkalmazása az eredményesebb termesztésért (x)
Ismerjék meg az Everris által a növénytermesztők számára kínált lombtrágya-családokat.

Tápanyag-gazdálkodás, műtrágyázás – csak szigorú szakmai alapokon (x)
(Gyuris Kálmán, Árendás Tamás)
A Syngenta Contivo™ programjának szakmai alapelvei a növénytáplálásban.

GÉPESÍTÉS, GÉPEK

A mezőgazdasági gépi munkák várható költsége 2014-ben
(Dr. Gockler Lajos)
A Mezőgazdasági Gépesítési Intézet folyamatosan figyelemmel kíséri a mezőgazdasági gépek teljesítéseit, költségeit, azaz a gépüzemeltetés alakulását. A cikk – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – e megfigyelés eredményeit és az abból levonható következtetéseket foglalja össze a 2014-es esztendőre vonatkozóan.

 „Ez a gép megbízhatóságát és alkalmasságát már meggyőzően bizonyította” Riport (x)
(Dr. Demes György)
Gyakorlati tapasztalatok a Monosem NG 4 Plus Monoblock vetőgépről.

Gépmúzeumok – muzeális gépgyűjtemények (15.) A pilisi „vasgyűjtő” – Rávágyi János gépgyűjteménye
(Dr. Szekeres Béla)
A mezőgazdasági gépgyűjteményeket bemutató sorozatunk mostani részében egy olyan gyűjtőhöz látogatunk el, ahol a fő cél a „megmentés” és rögtön utána a régi eszköz, gép újraépítése, működésbe hozása, használhatóvá, régen betöltött funkciójára alkalmassá tétele – egyszóval az értékmentés.

Ültetvényeink védelmében a Berthoud Sprinter (x)
Az idei év márciusától új szántóföldi permetezőtípussal bővül a Berthoud termékpaletta, mely a Sprinter nevet kapta.

A jövő alapjai. Nagy változások jelei a Landini világkongresszuson
(Dr. Demes György)
A „jövő alapjai” volt a mottója annak a világkongresszusnak, amelyet az ARGOTRACTORS csoporthoz tartozó Landini rendezett meg 40 ország több mint 300 értékesítési vezetőjének részvételével, és amelynek első napjára mintegy 100 mezőgazdasági szakújságíró is meghívást kapott. Jelen írásban a kongresszuson elhangzottak alapján a Landini portfolióban bekövetkező változásokat mutatjuk be.

HATÁRTALANUL

II. Kárpát-medencei Összefogás Fórum (2.) Beszámoló
(bl)
Elmúlt havi lapszámunk „Határtalanul” rovatának végén azt írtuk, hogy dr. Szabó Balázs, a Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának vezetőjének a II. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon elhangzott beszámolóját – a terjedelmi korlátok miatt – később közöljük. Itt az ideje, hogy ezt pótoljuk.

TERMÉNYPIAC

Vetési helyzetkép – repce
(Dr. Tikász Ildikó Edit, Varga Edina)
A tavalyi rekordtermés után akár újabb csúcsot dönthet a repcekibocsátás Európában, 2014-ben, noha több helyen csökkenést mutat a növény vetésterülete. A legfrissebb prognózisok alapján a terméskilátások egyelőre országszerte bíztatók, az enyhe tél ugyanis kedvezően hatott a növények fejlődésére.

ZÖLDSÉGTERMESZTÉS

Többet termelni kevesebbel: stratégiák növényalapú élelmiszer biofortifikálásra
(Dr. Domokos-Szabolcsy Éva, Dr. Prokisch József, Dr. Fári Miklós)
A biológiailag jól hozzáférhető ásványelemek megnövelése az étkezési növényekben ígéretes stratégia lehet a modern mezőgazdaság kezében, ahhoz, hogy tápelemben gazdagabb élelmiszer kerüljön több emberhez kisebb területről. Éppen ezért a szerzők jelen írásukban számba veszik a biofortifikálás lehetőségeit és gátjait, valamint kísérleti eredményeik alapján bemutatják az „agronómiai” fortifikálást, zárt rendszerben, a zöldhagyma példáján keresztül.

GYÜMÖLCSTERMESZTÉS

Egészséges gyümölcsfákat!
(Dr. Szalay László)
Eredményes gyümölcstermesztés csak egészséges gyümölcsfákkal lehetséges, ezért mindent meg kell tennünk, hogy az ültetvény működése során végig jó egészségi állapotban legyenek fáink. E téma kapcsán most néhány olyan fontos dologra hívjuk fel a figyelmet, amelyek gyümölcsfáink egészségi állapotát veszélyeztethetik.

Középpontban a „gyógynövények királynője”
(Bognár Bence Szabolcs)
Az egészség megőrzését segítő, természetes eredetű funkcionális élelmiszerek közül a homoktövis olyan kiváló beltartalmi értékekkel rendelkezik, amellyel „gyógynövények királynője” elnevezést is kiérdemelte. Jelen írásban a termesztési tapasztalatokról kérdeztük az egyik hazai termesztőt, aki a Bács-Kiskun megyei Fajszon közel egy hektáron foglalkozik ezzel a növénnyel.

SZŐLÉSZET ÉS BORÁSZAT

Kacs
(Dr. Zanathy Gábor)
A cikk a fény felé törekvő, a szomszédos tereptárgyakon megkapaszkodó, „önhordozásra” nem képes liánnövény, azaz a szőlő életében egyik kulcsfontosságú szerepet játszó szervéről, a kacsról foglalja össze a legfontosabb ismereteket.

KITEKINTÉS

Tallózás külföldi szaklapokban
(Fordította és összeállította: Polgárné Balogh Eszter)
Külföldi szaklapokban megjelent érdekesebb írásokból olvashatnak összeállítást.

EGYÉB KÖZLEMÉNYEK

Jegyzet gazdálkodóknak… Tanulságos esetekről
(Kurucz Miklós)
Az elmúlt negyedszázad minden termelő számára világossá tette, hogy már nem elég az agrotechnika fortélyait ismerni és jól alkalmazni. Közismert a közgazdasági szemlélet szükségessége, nélkülözhetetlen a szerződéskötéskor a körültekintés, az értékesítéskor a pontosság. A figyelmességnek és az igényességnek még számos más területre kell kiterjedni. Erről a mostani írás hoz néhány példát, amelyek jellegükben, térben és időben egymástól függetlenek.

Agrármúltunk nagyjai. Arany Sándor (1899-1984)
(Kurucz Miklós)
Agrármúltunk nagyjait bemutató sorozat keretében ebben a hónapban Arany Sándor életútját és munkásságát ismerhetik meg az olvasók.

Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)

 

További ajánlataink

Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen (2020) Szerk.: Dr. Keszthelyi Sándor

Ft

ELFOGYOTT!

2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.

A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)

7000 Ft

2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.

A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.

Benécsné dr. Bárdi Gabriella: Veszélyes 48

Ft

ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.

Dr. Jóri J. István: A talajművelőgép választás és üzemeltetés kézikönyve

5000 Ft

A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.

Bódis László: Barangolásaim

7500 Ft

Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.

Légrádi Miklós gondolatai és ajánlásai nem csak repcetermesztőknek

2000 Ft

Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.

Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire

6500 Ft

2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.

Prof. Heszky László - Transzgénikus (GMO) növények - elmélet és gyakorlat

7000 Ft
ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen