Visszatekintés a kalászosok ez évi növénykórtani viszonyaira

lyenkor, nyár vége felé, amikor a kalászos gabonák mindegyike vagy a raktárakban, vagy már a kereskedőnél van, érdemes kicsit visszatekinteni arra, hogy mi is történt a növényeinkkel a vegetációs idő folyamán. Messze nem átlagos évjárat első felén vagyunk most túl, és az elmúlt időszak történései akár döntő mértékben is meghatározhatják az őszi vetések későbbi növénykórtani eredetű problémáit.

Szibériai hideg

A 2017. év legelső napjaiban erőteljes, a –20 oC hőmérsékletet közelítő, ráadásul száraz, azaz döntően hótakaró nélküli lehűlés sok helyütt nagymértékben károsította az őszi vetésű kalászosokat. Főképp az őszi árpa és az őszi zab állományok lombozata fagyott el olyan nagy mértékben, amely már az adott táblák növényállományának megtartását is megkérdőjelezte. A búzák fagy általi károsodása is jelentős volt, de az árpákét általában nem érte el.
A száraz hideg nemcsak közvetlen volt hatással az őszi kalászosokra, hanem a rajtuk élő kórokozók túlélési esélyeit is nagymértékben megváltoztatta. A lombozat elfagyásával a rajtuk lévő biotróf kórokozók is elpusztultak, néhány kivételtől eltekintve. Az őszi árpa állományokban ősszel helyenként megjelent lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. hordei) telepek a levélzettel együtt mentek a levesbe. Ugyanakkor a nekrotróf kórokozókat, mint pl. az árpán ősszel egyes helyeken már szinte tömeges barna levélfoltosság (Bipolaris sorokiniana) a fagy okozta lombvesztés nem gátolta a szaporodásban. Nem a téli fagyon múlt, hogy nem tudtak erőteljesebben felszaporodni.

… és a sárgarozsda

A biotróf kórokozók közül ugyanakkor kiemelkedik a sárgarozsda (Puccinis striiformis), amely a még zölden, tehát életben maradt lombozaton helyenként azért áttelelt. Ez az áttelelés annak ismeretében, hogy a kórokozónak –10 oC-nál már el kellett volna pusztulnia, figyelemre méltó. Vagy „nem olvasta a kórokozó a szakirodalmat”, vagy pedig az áttelelt rassz(ok) esetében nemcsak a tápnövények köre, hanem a hidegtűrő képesség is módosult.
Bár tudományos megalapozottsággal nem bizonyítható, de a tények összevetése alapján erősen valószínűsíthető, hogy Magyarországon a sárgarozsda egy meglehetősen új, „triticale aggressive” nevű rassza telelt át helyenként sikeresen. Az áttelelés helyszínein a betegség már májusban teljességgel ellepte jó néhány tritikále fajta lombozatát (1. kép), míg a búza fajták közül csak eléggé keveset érintett a fertőzés.
Ugyanakkor a sárgarozsda fellépése még a tritikále állományokban sem okozott országos méretű járványt. Ennek részben oka lehet az, hogy az áttelelt populáció mérete meglehetősen kicsi volt és nem állt rendelkezésre elegendő idő ahhoz, hogy a kórokozó az egész országban szétterjedjen. Viszont a tritikále és néhány búza fajta mellett a sárgarozsda számottevő mértékben fertőzte egyes tönke búza (Triticum dicoccum) fajták (2. kép), így pl. az Mv Hegyes lombozatát is.

… meg a fekete rozsda

A sárgarozsda áttelelése és május–júniusi fellépése mellett a búza és tritikále állományokat ez évben egy „régi ismerős”, a fekete, vagy szárrozsda (Puccinia graminios f. sp. tritici) is megtámadta. Ez a rendkívüli pusztító erővel bíró betegség szerencsére csak nagyon későn, június folyamán jelentkezett és sehol, még a nagyon hosszú tenyészidejű fajtákban sem okozott érdemleges fertőzést. A szárrozsda alapvetően melegkedvelő kórokozó, így az idei év időjárása kedvező volt a számára. A korábbi, átlagosnál melegebb években, mint pl. 2003, 2007 szintén voltak igen kis mértékű, szórványos spontán észlelések egy-egy búza levélen, de az idei fellépés ezt azért messze felülmúlta. Amennyiben az idei évhez hasonló időjárás gyakoribbá válna, úgy a szárrozsda visszatérésére és ismételt megjelenésére a szántóföldjeinken – legalább is távlatilag – érdemes lesz felkészülni.

… és a lisztharmat, amely minden kalászosban megjelent

Az őszi, de a tavaszi vetésű kalászosok állományaiban már márciustól kezdődően erős lisztharmat felszaporodás volt megfigyelhető. Az idei, meglehetősen száraz, aszályos tavasz a kórokozó számára még képes volt biztosítani a szaporodásához szükséges minimális nedvességet, míg a sok napsütés, a meleg idő nagymértékben segítette a betegség terjedését szinte minden kalászos állományában (3-4. kép). Gyakorlatilag a lisztharmat volt nagyon sok helyen az egyetlen levélbetegség, amely miatt védekezni kellett. Bár a hideg tél nagymértékben megritkította a kórokozó által még ősszel kolonizált lombozatot, a betegség tavasszal nagyon gyorsan felerősödött és a vegetáció során szinte mindvégig erős, esetenként veszélyes mértékű volt.

… ami idén nem okozott nagy fejtörést

A biotróf kórokozók a szélsőségesen zord hideg ellenére is „megtalálták számításukat”. A 2017. év során szerepe lehet ebben annak is, hogy közülük egy sem szélsőségesen nedvességkedvelő. Mert idén mind a kultúrnövények, mind pedig a kórokozók számára a nedvesség volt a növekedést, szaporodást korlátozó legfőbb tényező.
Ezzel szemben a nekrotróf kórokozók kevésbé tudtak teret nyerni az idei év meglehetősen száraz körülményei között. Bár kora tavasszal a tél végi nedves időszakban még átlagos mennyiségben lehetett az őszi árpa állományokban találkozni a barna és a hálózatos levélfoltosság tüneteivel, ez április hónaptól megváltozott és mindkét betegség jelentékeny mértékben visszaszorult. A búza állományok esetében a szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) járt ugyanígy.
A búzatermesztés sikerességét és a megtermelt áru piacképességét döntően befolyásoló fuzáriózis esetében sok esetben jók, sőt igen jók voltak a feltételek a fertőzéshez, mivel pont a búzák kalászolása és virágzása idején volt csapadék és harmat is. A – szerencsére – mégis nagyon alacsony szintű fuzáriumfertőzés javarészt a gazdák tudatos és jól időzített növényvédelmi tevékenységének köszönhető, amelyet hatékonyan segített a nyár elején gyakori nagy hőség és légköri aszály.

Mi várható?

Az őszi vetésű kalászosok számára jelenleg az a meghatározó, hogy a tarlókon kialakul-e élő, zöld felület, árvakelés, amelyen mind a biotróf, mind pedig a nekrotróf kórokozók fel tudnak szaporodni. Sajnos, az őszi árpa tarlók jelentős részén vidáman zöldell az árvakelés és néhány búzatarló is kezd már bezöldülni. Valószínűleg ezen árvakelések egy része elhal, kiszárad valamelyik nyári hőhullámban, vagy megsemmisül egy jól végzett tarlóápolás során. De az országban igencsak nagy felületen meglesz a „zöld futószalag”, amely főképp a biotróf kórokozók esetében okozhat váratlan helyzeteket az árvakeléseken hatalmasra duzzadt inokulum tömeg miatt. Egyelőre a nagy hőhullámok ellenére kapnak annyi csapadékot ezek az árvakelések, hogy életben maradjanak, táplálékul szolgálva ezzel egy seregnyi kórokozó számára.

Fotó: A szerző felvételei

1. kép Erős sárgarozsda-fertőzés tritikále lombozatán
2. kép Sárga- és levélrozsda tönke búza levelein
3. kép Erős lisztharmat-fertőzés őszi búzában
4. kép Nagyon erős lisztharmat-fertőzés őszi árpán

Lapszám: 
Promó: 
Nem