2003. áprilisi lapszám

Ízelítő a tartalomból

Ehhez a lapszámhoz nincsenek feltöltve betekintő cikkek.

Tartalomjegyzék + ×

SZÁNTÓFÖLDI KULTÚRÁK

Egy módszer a napraforgó ajánlati fajtalista elkészítésére (II.)
(Dr. Lajkó László)
Az Agrofórum 2002. novemberi számában jelent meg e közlemény első része. Egy tervezett ajánlati fajtalista elkészítéséhez a hibridek általános jellemzésén túl ismerni kell azt, hogy az egyes napraforgó hibridek a különböző termőhelyeken és eltérő agrotechnikai színvonalon folyamatosan, több éven keresztül hogyan szerepelnek, milyen terméshozamot, minőséget produkálnak és milyen termésstabilitás mellett. A mostani közlemény a korábban kiválasztott két hibrid terméseredményeit dolgozza fel három évjárat és négy megye adatai alapján.

A tavaszi árpa gyomirtása
(Gyulai Balázs, Pardi József)
Hazánkban a tavaszi árpa jelentős része söripari célra kerül felhasználásra. A söripar számára a kisebb fehérje- és a nagyobb keményítőtartalom a kedvező. A takarmányozási célból termesztett tavaszi árpánál viszont a magasabb fehérjetartalom az előnyösebb. A cikk a Fejér megyei tapasztalatok alapján tárgyalja a tavaszi árpa gyomviszonyait, felsorolja a legjelentősebb gyomnövényeket, és ismerteti a vegyszeres gyomirtás tudnivalóit. Az engedélyezett gyomirtó szereket táblázatban foglalja össze.

„A velünk élő történelem”: a mezei acat (3.) Gyomirtási kísérletek tapasztalatai kalászosokban
(Benécsné Bárdi Gabriella, Hartmann Ferenc, Szabó László)
A szerzők az Agrofórum 2002. évi 4. és 5. számában írtak a mezei acat biológiájáról és az  integrált védekezés lehetőségeiről. Jelen cikkükben a megyei növény- és talajvédelmi szolgálatok által, 2001-2002-ben, kalászos vetésekben végzett, acat elleni herbicid kísérletek eredményeiről számolnak be összefoglalóan. A kísérletekből leszűrt tapasztalatokat pontokba foglalva ismertetik. A vizsgált gyomirtó szerek hatékonysági adatait egy egyszerűsített táblázatban adják közre.

Veszélyes kártevők (I/2.) A vetésfehérítő bogár
(Dr. Szabolcs János, Dr. Vörös Géza, Bakonyi István)
A cikksorozat jelen tagja az általánosan elterjedt és ismert kártevőre vonatkozó tudnivalókat foglalja össze. A rendszertani besorolás és elterjedés ismertetése után részletesen tárgyalja a fajok morfológiáját és életmódját. Gyakorlati szempontból fontos az előrejelzés lehetőségeinek bemutatása. A védekezés lehetőségei között kitér az agrotechnika nyújtotta lehetőségekre, a természetes ellenségek és a biológiai védekezés szerepére. A vegyszeres védekezésre számos inszekticid áll rendelkezésre, ezeket táblázatban is összefoglalja. A kártevőt és kártételét színes képeken is bemutatja.

Agrotechnikai védekezési lehetőségek a kukoricabogár ellen
(Bača F., Videnović Ž., Erski P., Stanković R., Dobriković D.)
Az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera) és az ellene való védekezés változásokat hozhat a kukoricatermesztés technológiájában. A jugoszláviai szerzők kísérletükben arra keresték a választ, hogy a különböző érési csoportba tartozó fajták (korai és kései) és a vetésidő (korai, normál és kései) kombinálásával elkerülhető-e vagy mérsékelhető-e a lárvakártétel. Az eddigi eredmények azt mutatták, hogy a leírt módon – és kiegészítő vegyszeres kezeléssel – legfeljebb három évig lehetett ugyanazon a területen kukoricát termeszteni jelentős termésveszteség nélkül.

Láttuk hallottuk, olvastuk. Napraforgó-termesztők találkozója. Tudósítás
(Bagdánné Dörögdy Zsuzsanna)
A beszámoló a Szekszárdi Növényvédő Kft. által szervezett napraforgó-termesztési tanácskozáson elhangzott legfontosabb termelői tapasztalatokat, ill. a fajtatulajdonosok és növényvédőszer-gyártók ajánlásait foglalja össze.

Fungicides kezelések aszályos években (x)
(Dr. Kádár Aurél)
A Biomark Kft. által forgalmazott Bumper (propikonazol), Bumper Super (prokloráz + propikonazol) és Poly-Feed levéltrágya használatának javaslata búzatermesztésben.

KERTÉSZETI KULTÚRÁK

A gyümölcstermesztés helyzete a kibővülő Európai Közösségben
(Kristóf Lászlóné dr.)
Az elmúlt év októberében holland szakértők négy közép-kelet-európai ország – Lengyelország, Csehország, Szlovénia és Magyarország – részvételével szakmai konferenciát szerveztek Prágában, melynek témája a fenti országok zöldség- és gyümölcstermelése helyzetének elemzése volt. Jelen cikk az említett országok gyümölcstermesztését mutatja be. Az írás kitér az adott országok termelési mutatóira, a termelő gazdaságok szerkezetére, a piac és az értékesítés helyzetére. Általános megállapítás, hogy a volt szocialista ország egyikében sem megfelelő a termelés piaci orientációja, további közös gondjuk az elaprózott gazdaságszerkezet, az alkalmazott kutatások, valamint a jól szervezett információs hálózat és a szaktanácsadás, továbbá a jól működő termelői szervezetek hiánya.

Fruit Logistica 2003 – Zöldség-gyümölcs Szakkiállítás Berlinben. Tudósítás
(Kristóf Lászlóné dr.)
Ez év januárjában immáron 11. alkalommal rendezték meg Berlinben a zöldség-gyümölcs szakma egyik legtekintélyesebb világkiállítását, a Fruit Logisticát. A kiállítás ez évi vezérgondolata, hogy a zöldség- és gyümölcsfogyasztás a korszerű, egészséges táplálkozás fontos eleme, továbbá, hogy a teljes kereskedelmi láncolatban meg kell őrizni a termék minőségét, amihez a logisztika nyújt megfelelő segítséget. Örvendetes, hogy hazánk 12 kiállítóval képviseltette magát, az ötletekben és látványokban azonban meglehetősen szerények voltunk.

Műtrágyázásról és a Magmix műtrágya-családról (x)
(Dr. Csölle István)
Almában és dohányban szerzett kísérleti tapasztalatok alapján mutatja be a címben jelzett műtrágya-család használatának előnyeit.

Kalászvédelem? Fajtavédelem! (x)
(Pecze Rozália)

EGYÉB SZAKMAI KÖZLEMÉNYEK

Stúdium. A rovarok növekedés szabályzói, az IGR-vegyületek
(Dr. Tóth Attila)
A rovarok növekedés szabályozó anyagai (Insect Growth Regulators – IGR-vegyületek) napjaink növényvédelmi gyakorlatában egyre nagyobb szerephez jutnak. E hatóanyagok kifejlesztéséhez – mélyreható rovartani kutatások nyomán – a környezetbarát növényvédelem és a fogyasztóvédelem mind magasabb elvárásai vezettek. Az idetartozó molekulák hatásmódjának megértéséhez a cikk nem kerülheti meg az elméleti alapok tömör összefoglalását: a rovarok átalakulásának neurohormonális hátterének ismertetését. Napjainkra számos rovarnövekedés szabályzó látott napvilágot, amelyek a következő hatóanyag-csoportokba tartoznak: kitinszintézis gátlók, juvenilhormon-analógok, ecdyson-agonisták, piridin és tiadizin típusú rovarnövekedés-szabályzók. Ismerteti ezek hatásmechanizmusát, gyakorlati felhasználásuk lehetőségeit. A hazánkban engedélyezett készítményeket összefoglaló jelleggel táblázatban sorolja fel.

Borból készülnek… (1.). A pezsgő
(Dr. Pásti György)
Az alkoholos italok széles választékában találunk néhány olyat, amely egyértelműen a borhoz köthető, de mégsem bor.  Ugyanakkor egyik-másik készítése körül bizony „misztikus homály” uralkodik, mondhatnánk, számos félreértés és téves elképzelés is kering róluk a köztudatban.
Az ok, ami miatt egy „csokorba” köthetők, roppant egyszerű. Noha a pezsgők, a borpárlatok és a csemege-, valamint ürmösborok jellegükben lényegesen eltérnek egymástól, alapanyaga mindnek a sokarcú bor, illetve egyeseknek, mint amilyen pl. a törkölypálinka, a borkészítés némely mellékterméke. A jelen cikk elsőként a pezsgőre vonatkozó ismereteket foglalja össze.  Bemutatja a klasszikus palackos, majd a tank-erjesztésű pezsgőt, tárgyalja előállításuk legfontosabb ismérveit, fogyasztásuk hagyományairól, végül kóstolási szabályaikat, értékelésük ABC-jét is érinti.

Láttuk, hallottuk, olvastuk. Felértékelődik a baktériumtrágyák szerepe
(Nagy Zoltán)
A baktériumtrágyák alkalmazásának létjogosultságát igazolja az a tény, hogy az országban 23-féle baktérium alapú készítmény van már forgalomban. Ezek egyike a Bio-Nat Kft. által forgalmazott Mikro-vital baktériumtrágya, amelynek bemutatására az kínált szakmai aktualitást, hogy a társaság február végén nyitotta meg – az országban hatodikként – a Győr-Moson-Sopron és Vas megyei gazdálkodók számára  hűtőállomását, Csornán. Mivel a baktériumtrágya élő anyag, a kijuttatás helyén csak akkor fejti ki hatását, ha azt a felhasználás időpontjáig folyamatosan gondozzuk. Ez elsősorban a hűtést – mivel 0 és +4 0C közötti hőmérsékleten áll le az élettevékenységük – és az egyidejű keverést jelenti, amelyhez a tejhűtők az ideális célberendezések. Ma a baktériumtrágyák alkalmazása Európa-szerte emelkedő tendenciát mutat, általában az egyes országok szántóterületének 2-4 %-án jellemző használatuk.

Láttuk, hallottuk, olvastuk. A sokoldalú Amalgerol. Tudósítás
(Klopp Béla)
Tudósítás az Amalgerol növénykondicionáló készítményről tartott szakmai rendezvényről, amelyen a termelők ismertették kedvező felhasználási tapasztalataikat.

23 év a növényvédelemben. Beszélgetés Lantos Péterrel
(Dr. Csíbor István)
Beszélgetés a nyugdíjba vonult Lantos Péterrel, a korábbi Aventis CropScience igazgatójával, amelyből megismerhetjük sikeres növényvédelmi pályafutását, valamint azt, hogy szerepet vállalt egy, a növényvédő szeres göngyölegek kezelését célzó közhasznú társaság megalapításában és vezetésében.

Az integrált termesztés továbbra is időszerű téma
(Kristóf Lászlóné dr.)
Beszámoló az Integrált termesztés a kertészetben címmel rendezett országos konferenciáról, amelyet a Magyar Zöldség- Gyümölcs Terméktanács szervezett a közelmúltban. A szakmai tanácskozás célja az volt, hogy felhívják a szakemberek figyelmét a nemzeti agrár- környezetvédelmi program és ezen belül az integrált termesztés fontosságára. A téma EU-csatlakozásunk közeledtével azért is aktuális, mert az Unió agrárpolitikája a 90-es évek elején megváltozott, és a mezőgazdaság közvetlen támogatása helyett – pályázatok alapján – a környezetvédelmi és térségfejlesztési programokon keresztül juthatnak támogatáshoz a gazdálkodók. Ez az intézkedés elindította, illetve felgyorsította az integrált kertészeti termesztést is. A 90-es évek közepére Nyugat-Európa átlagát tekintve a gyümölcstermő terület 40-50 %-án, Németország, Svájc, Svédország zöldségtermő területének mintegy 50 %-án álltak át integrált termesztésre. Az európai országok több éves gyakorlatuk, tapasztalatuk alapján általános irányelveket dolgoztak ki, melyeket nálunk is érdemes figyelembe venni.

GÉPESÍTÉS, GÉPEK

Ismét a John Deere-re figyelt a világ. Nemzetközi újságíró találkozó a John Deere európai gyárában, Zweibrückenben
(Dr. Demes György)
A John Deere cég a világ újságírói számára rendszeresen szervez bemutatót abból a célból, hogy tájékoztassanak a John Deere gépek megbízhatóságáról, kiváló minőségéről és kimagasló teljesítményéről. A 2003. január 29-én megrendezett találkozón 9 országból mintegy 48 szakújságíró volt részese a legutóbbi bemutatónak, amelyen a KITE Rt. szervezésében a hazai szaksajtó néhány munkatársának is lehetősége nyílt a részvételre. A látottakról és hallottakról készült ez a beszámoló, amelyben röviden bemutatjuk a John Deere-t mint világcéget és – a lapunktól már megszokott módon – az újdonságokra hívjuk fel olvasóink figyelmét. A szöveges ismertetést színes képek egészítik ki.

Nagyító alatt…(19.) Az ágyásos burgonyatermesztés GRIMME gépekkel
(Dr. Fűzy József, Dr. Soós Sándor)
Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül a nagyüzemi burgonyatermesztés. Ez szükségessé teszi új ágazati géprendszer kidolgozását, az ehhez szükséges gépek felkutatását és műszaki-, alkalmazástechnikai vizsgálatát. A cél olyan burgonyatermesztési technológia kidolgozása, amellyel lehetőség nyílik a fejlett nyugat-európai burgonya termelő országok terméseredményeinek megközelítésére, illetve a mennyiségi és minőségi árutermelés gépi feltételeinek megteremtésére.
Így került sor az ágyásos burgonyatermesztési technológiában alkalmazható GRIMME gyártmányú ágazati gépek – Bedforma bakhátkészítő, Combi Star CS 1500 ágyáskialakító, GL 32B ültető- és SE 170-60 UB betakarítógép – vizsgálatára. Az írás e gépeket, a velük folytatott tesztvizsgálatok eredményeit ismerteti.

A mezőgazdasági gépek üzemeltetési költsége 2003-ban
(Dr. Gockler Lajos)
A termelés eredményességének javítása érdekében a gazdálkodóknak ismerni kellene, hogy a különböző motorteljesítményű, a különböző segédüzemágakhoz tartozó, a különböző felépítményű, és a különböző származású géptípusok milyen önköltséggel dolgoznak, hogy az adott körülmények között az ökonómiailag legmegfelelőbbet választhassák. Az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézete az ún. bázisgazdaságokban folyamatosan figyelemmel kíséri a gépek teljesítését és költségét, és ezeket az adatokat, valamint a gépvizsgálatok eredményeit felhasználva minden évben költség-előrejelzést készít. Az írás a „Mezőgazdasági gépi munkák költsége 2003-ban” című kiadvány alapján táblázatosan is ismerteti a fontosabb erőgépek és munkagépek üzemeltetési költségeit, ill. a műveleti teljes üzemeltetési költségeket. A költségek ismerete segítséget nyújt a különböző költségkalkulációkhoz, a szolgáltatási díjtételek kialakításához, a saját gépek költségének tervezéséhez és ellenőrzéséhez.

Láttuk, hallottuk, olvastuk. Az Axiál Lajosmizsén. Tudósítás
(Dr. Demes György)
Beszámoló az Axiál Kft. minden év tavaszán szokásos mezőgazdasági gépmutatójáról.

Perenal – egyszikű gyomok ellen a föld alatt is dolgozik (x)
(Szabó István)
A haloxifop–R–metilészter hatóanyagú egyszikűirtó herbicid használatának ajánlása.

Már elődeink is írták…
(Dr. Inczédy Péter)

További ajánlataink

Védekezés hazánk jelentős szántóföldi kártevői ellen (2020) Szerk.: Dr. Keszthelyi Sándor

Ft

ELFOGYOTT!

2020-as kiadású, 112 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a kártevők/kárképek fotóival.

A könyv tartalmazza a 2021-ben várhatóan engedéllyel rendelkező szintetikus rovarölőszerek listáját. Jelen kiadvány fő célja a fontosabb kártevőkkel kapcsolatos aktuális védekezési információk egységes megjelenítése és azok termelőkhöz történő eljuttatása.

Pintér Csaba - Kazinczi Gabriella: Gyommagfotók (Gyomnövények generatív szaporítóképletei mikroszkópos felvételeken)

7000 Ft

2016-os kiadású, 88 oldalas, keménykötéses, színes fotókkal gazdagon illusztrált, látványos szakkönyv a gyommagok fotóival.

A „Gyommagfotók”mikroszkópos fotóatlasz. 58 fotótáblán 172 gyomfaj generatív szaporítóképlete került bemutatásra a kiadványban.

Benécsné dr. Bárdi Gabriella: Veszélyes 48

Ft

ELFOGYOTT!!! 2005-ös kiadású, 296 oldalas, keménykötéses, gazdagon illusztrált szakkönyv gyomnövényeinkről. A Gyakorlati Agrofórum hasábjain megjelent cikksorozatot átölelő kiadvány. Hasznos információkkal látja el olvasóit.

Dr. Jóri J. István: A talajművelőgép választás és üzemeltetés kézikönyve

5000 Ft

A talajművelőgép választáshoz és üzemeltetéshez készített kézikönyv az elmúlt 100 év ismeretanyaga, ill. a szerző 50 éves tapasztalata (BME Budapest, MGI Gödöllő) alapján készült. Megtalálhatók benne a tankönyvi ismeretek éppúgy, mint a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet vizsgálati eredményei.

Bódis László: Barangolásaim

7500 Ft

Az itt bemutatott könyv borítóján, a színeiben pompázó őszi erdő egyik leveleit hullató fája alatt szomorkodik egy öreg pad. Szomorú, mert egyedül van. Arra kérem a Tisztelt Olvasót, hogy üljünk le erre az elárvult öreg padra, és ha van kedve, meg türelme, olvassuk együtt a barangolásaimról szóló történeteket.

Légrádi Miklós gondolatai és ajánlásai nem csak repcetermesztőknek

2000 Ft

Azért adtuk ennek az Agrofórumban megjelent írásokból összeállított interjúgyűjteménynek azt a címet, hogy „…nemcsak a repcetermesztőknek”, mert a beszélgetések során elhangzott gondolatok többsége más növényekre is vonatkoztatható.

Dr. Keszthelyi Sándor: A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire

6500 Ft

2018 októberétől elérhető Dr. Keszthelyi Sándor harmadik, „A változó klíma és termesztéstechnológia hatása a szántóföldi kultúrák kártevőire” című önálló szakkönyve. A kiadvány az Agrofórum Kft. mint kiadó, illetve a támogató Adama Hungary Zrt. és a CortevaTM AgriScience DowDuPont Mezőgazdasági Divíziójának közreműködésével látott napvilágot.

Prof. Heszky László - Transzgénikus (GMO) növények - elmélet és gyakorlat

7000 Ft
ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen