XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Agrofórum Online

2018-ban rendezik meg a 25., jubileumi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat.

A jubileumi rendezvény 2018. május 10-12-ig, csütörtök, péntek, szombaton várja a majd a látogatókat Hódmezővásárhelyen.

A 2017-es szakkiállításra 22 országból érkeztek szakmai látogatók, a látogatói létszám 45 -50 ezer fő volt. 266 ipari kiállító és a 239 tenyészállat kiállító mellett 17 tenyésztő szervezet képviseltette magát, azaz összesen 522 kiállító mutatkozott be a kiállításon. A nagyközönség igényeit 65 népművészeti kiállító és 48 élelmiszer árus szolgálta ki, azaz mindösszesen 635 kisebb és nagyobb vállalkozás mutatkozott be Hódmezővásárhelyen 2017. május 4 és 6 között.

A szervezők törekszenek arra, hogy a 2018-as, jubileumi rendezvény az eddigieknél is sikeresebb legyen, de mindenképpen a hagyomány és a szakmaiság jegyében.

A kiállítással kapcsolatban a www.allattenyestesinapok.hu oldalon tájékozódhatnak, ahol megtalálják az idei rendezvényről készült képeket és cikkeket is. A jelentkezési lap várhatóan 2018 januárjában lesz elérhető a honlapon.

Időpont
2018. május 10. 06:30
12. 15:00
Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrum (Hódmezővásárhely, 47-es főút 195 km)

Solis Traktorok Országos Nyílt Napja

Fedezze fel a piacvezető márka kiemelkedő kínálatát, és ragadja meg az alkalmat, hogy személyesen is tapasztalja meg, miért döntenek annyian a Solis mellett.

Időpont

2024. április 3. (09:00) – (15:00)

Helyszín

Békéscsaba, Szarvasi út 84.
Alfa-Gép Kft. / Solis

Ónodi vásár 2024 – Országos állat- és kirakodóvásár 

Minden hónap első csütörtökén országos állat- és kirakodóvásár kerül megrendezésre a településen, sok ezres vásározó részvételével 6 és 13 óra között.

Időpont

2024. április 4.

Helyszín

3551 Ónod , Vásártér (47.996475 x 20.919897)
Ónod/ Ónod Község

FoodTechShow – Élelmiszeripari gép- és technológiai kiállítás

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – hazai és nemzetközi gépgyártók és forgalmazók, illetve együttműködő szakmai szervezetek bevonásával – 2024. április 9-10-én gép- és technológiai kiállítást szervez élelmiszeripari fókusszal, tagjai és az élelmiszer-előállítási láncba befektetőként jelentkező, más ágazatokban tevékenykedő vállalkozások részére.

Időpont

2024. április 9. – 10.

Helyszín

Kis Rókus utca, 16, Budapest II. Magyarország (Millenáris B épület)
Budapest/ Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

TECHAGRO/SILVA REGINA/BIOMASA 2024

A BRNÓI TECHAGRO, SILVA REGINA ÉS BIOMASA A MEZŐGAZDASÁGI, ERDÉSZETI ÉS VADÁSZATI SZAKVÁSÁROK EGYÜTTESE 2024. ÁPRILIS 7-11. KÖZÖTT TÉR VISSZA A BRNÓI VÁSÁRKÖZPONTBA, EZZEL RENDKÍVÜLI LEHETŐSÉGEKET KÍNÁLVA A TELJES ÁGAZAT SZÁMÁRA.

Időpont

2024. április 7. – 11.

Helyszín

Výstaviště 405/1, 603 00 Brno-střed, Csehország (Brno Exhibition Centre)
Brno/BVV Trade Fairs Brno