Agrárközélet
Agrárközélet

2016-ban indul az új AKG-program

2016-ban indul az új AKG-program

Agrofórum Online

Az új AKG-program 2016. január elsején indul, így elegendő idő áll rendelkezésre a program tervezett elemeinek alapos megvitatására.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint új típusú, szakmailag átgondoltabb agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programra van szükség a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban, ezért a köztestület szakmai egyeztetést kezdeményez a Kormánnyal – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke a hétfői bátaszéki agrárfórumot követően.

A NAK a kamarai tagság érdekeit szem előtt tartva olyan program kidolgozására tesz javaslatot, amelyet a korábbinál jóval szélesebb körben vehetnek igénybe a gazdálkodók – hangsúlyozta a Kamara elnöke.

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: „Nyitottak vagyunk az egyeztetésre, hiszen a Kamara és a kormányzat céljai közösek. Ennek megvalósításához az eddiginél egyszerűbb, hozzáférhetőbb, könnyebben végrehajtható előírásokkal működő AKG-programot kell kidolgozni, és ebben a munkában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai segítségére is számítanak.”

Az új AKG-program 2016. január elsején indul, így elegendő idő áll rendelkezésre a program tervezett elemeinek alapos megvitatására, és a széles körű szakmai egyeztetésre – tette hozzá Kis Miklós Zsolt.

A vidékfejlesztési alap részét képező AKG-támogatások nem alanyi jogon járnak, hanem a környezet javítását szolgáló, a gazdálkodók által önként vállalt kötelezettségek miatt felmerülő többletköltséget vagy kieső bevételt kompenzálják.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.