Növénytermesztés
Növénytermesztés

Agrometeorológia – Legközelebb péntekre várható eső

Agrometeorológia – Legközelebb péntekre várható eső

Agrofórum Online

Az esős idő után lassan megnyugszik a légkör térségünkben, majd a hét végére ismét változékonyabbra fordul az idő és a hét közepi enyhülés után akkor jelentős lehűlés is valószínű.

Október első kétharmada nagyrészt csendes, meleg, de száraz idő hozott. Számottevő csapadék csak a hónap legelején fordult elő, az is csak az ország nyugati és északi részén. Így az átlaghoz képest jelentős csapadékhiány keletkezett. A talaj egyre mélyebb rétegben kiszáradt, az őszi vetések is egyre jobban igényelték a nedvességet. A vasárnap érkezett légörvény ezt a hiányt a legtöbb helyen bepótolta (helyenként csak enyhítette), hiszen már hétfő reggelig nagyrészt 20-40 mm, 10 Celsius fok körüli hőmérsékletű csapadék hullott le az országban. Ettől kevesebb csak az északnyugati és északkeleti határszélnél fordult elő. Hétfőn napközben pedig még sokfelé újabb jelentős mennyiség érkezett. A talaj hőmérséklete meglehetősen egységesen 5, 10 és 20 cm mélyen is többnyire 10-14 fok között alakul az országban, ami magasabb az ilyenkor szokásos értéknél.

Legfrissebb vegetációs index (NDVI) térképeink szerint erdővel borított középhegységeinkben még nagy a zöldtömeg aránya. Az utóbbi napokban azonban sokat színesedtek az erdők, és ezeken a területeken is jelentősen csökkent a vegetációs index értéke. 8 nap alatt a legnagyobb csökkenés a Cserehát, a Dunakanyar, a Vértes és az Északi-Bakony erdeiben történt. Ennek oka valószínűleg az, hogy arrafelé sekély a talaj, mely a száraz időben egyre jobban kiszáradt, így a jellemző helyi cserje és fafajok levelei más vidékeknél hamarabb kezdtek színesedni, hullani. Az NDVI anomália térképén is ezek a területek lógnak ki negatív irányban, ez valószínűleg a szárazság számlájára írható. Ugyanakkor az őszi vetések egyre jobban zöldellnek, ez az országos eső után még kifejezettebb lesz.

Keddre mindenhol megszűnik a csapadék, egyre nagyobb területen süt majd ki a nap, az északi szél viszont sokfelé lesz viharos. Szerdán és csütörtökön a változó felhőzet mellett napsütés is várható, csapadék viszont nem. A hőmérséklet csúcsértéke csütörtökön a 14, 19 fokot is eléri majd. Péntektől ismét frontok érkeznek térségünkbe, többször és többfelé várható eső, de nagyobb mennyiség csak vasárnap hullhat. Szombattól a viharossá fokozódó északnyugati széllel hideg levegő árasztja el a Kárpát-medencét, így a hét legvége és a jövő hét eleje kifejezetten hidegnek ígérkezik. A talaj hőmérséklete a héten eleinte csak lassan, majd a hét végétől erősen csökken majd.

(met.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A levegőből végeztek növénykondicionálást és szárbontást

2024. április 17. 17:40

Két drón is a levegőbe emelkedett a Pest vármegyei Gödöllő határában, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. szárítópusztai telephelyén.

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezték – lehet öntözni!

2024. április 16. 13:10

Az elmúlt időszak rendkívül csapadékszegény időjárása és a gazdálkodói visszajelzések alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezte a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését.

Megbukott a monokultúrás gazdálkodás

2024. április 15. 14:40

Kutatók öt kontinens 2655 gazdaságát elemezve bizonyították, hogy az ipari, monokultúrás gazdálkodásról való elmozdulással az ember és környezete is csak nyerhet.

Már a paradicsomot is drónok porozzák be

2024. április 15. 12:40

A Two Wellsben található Perfection Fresh farm drónokat integrál a paradicsomtermesztési folyamatokba ellenőrzött üvegházi körülmények között. A kísérlet célja az, hogy megoldást találjanak a paradicsomtermesztés kritikus szempontjának számító beporzás kihívásaira.

Vasárnap folytatódik a januári tavasz

2022. január 2. 04:36

A délutáni órákban a napos tájakon 8, 14, a tartósabban felhős, ködös részeken 5, 7 fokot mérhetünk.

A száraz időjárás fenyegeti a vetést Ukrajnában és Oroszországban

2021. október 29. 05:03

A szokatlanul száraz időjárás akadályozta a vetést Ukrajna két legnagyobb búzatermelő régiójában.

Sok lesz a felhő az ország jelentős részén

2022. január 16. 08:14

Tartósan borús tájak főleg az Alföldön, illetve az északkeleti megyékben lehetnek, de számottevő mennyiségű csapadék sehol sem várható.

A télies reggel után enyhe idő várható

2022. február 2. 06:41

Napközben záporokra, keleten, északkeleten (és a hegyekben) hózáporokra számíthatunk.