Agrárközélet
Agrárközélet

Brüsszelben is elismerik: van különbség a minőségben

Brüsszelben is elismerik: van különbség a minőségben

Agrofórum Online

Marian Jurecka hétfőn az uniós mezőgazdasági és halászati tanács ülésén ismertette kollégáival annak az összehasonlító vizsgálatnak az eredményeit, amelyet az általa vezetett tárca készíttetett öt - Ausztria, Csehország, Magyarország, Németország, Szlovákia - uniós országban. A vizsgálat megerősítette, hogy más az azonos márkájú és csomagolású élelmiszerek minősége Nyugaton és Keleten.

A problémára a visegrádi csoport országai már korábban felhívták az Európai Bizottság figyelmét. A V4-ek ezt diszkriminációnak minősítették.  „Elfogadhatatlan, hogy a vásárló az egyik országban rosszabb minőségű árut kapjon, mint a másikban, miközben a termékek csomagolása egyforma” – jelentette ki Jurecka.

Leszögezte: az uniós szakminiszterek most másképpen reagáltak, mint márciusban, amikor a téma szóba került.  „Most egyetlen miniszter sem érvelt úgy, hogy ez nem probléma, és ezt a piacra kell hagyni, hogy megoldja. Érezhető volt a megoldást kereső igyekezet, s ez nagy pozitív előrelépés” – vélekedett a cseh agrárminiszter.

Kifejtette, hogy az ügyet nem az egyes országoknak, hanem az egész EU-nak közösen kell megoldania. „Felszólítottam az Európai Bizottságot, hogy hozzon megfelelő intézkedéseket” – tette hozzá.  Vera Jourová, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős cseh biztosa azt mondta, hogy a hétfői tanácskozáson az eltérő élelmiszerminőség létezésének problémáját senki sem utasította el, senki sem tagadta. Jourová hangsúlyozta: közvetlenül az érintett gyártókkal és forgalmazókkal kíván tárgyalni a kérdés mielőbbi megoldásáról. Ugyanakkor az eddigieknél jobban kívánja tájékoztatni a tagállamok közvéleményét is.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

2023 a kölestermelés felfuttatásának éve

2022. december 7. 11:41

Ahogy a globális élelmezési rendszereket egyre nagyobb kihívás elé állítja a növekvő világnépesség élelmezése, úgy értékelődik fel az ellenálló gabonafélék – mint a köles – termesztésének térnyerése, melyek olcsó és tápláló alternatívát jelentenek.

Folyamatosan biztosított lesz az élelmiszer-ellátás az ünnepek alatt is

2020. december 11. 07:03

Csirke- és pulykahús mellett lesz elég pecsenyekacsa, sovány és hízott liba is a boltokban éppúgy, mint sertés- és malachús, valamint virsli és más húskészítmény.

Nincs ok az aggodalomra, az uniós élelmiszerek döntően szermaradvány-mentesek

2019. július 18. 09:33

Az európai fogyasztók negatív egészségügyi hatást okozó szermaradvány-kitettsége alacsony.

Élelmiszerek népszerűsítését finanszírozza az Európai Unió

2018. október 23. 14:37

Az Európai Bizottság 172,5 millió euróval (mintegy 55,2 milliárd forint) finanszírozza az uniós agrár-élelmiszeripari termékek népszerűsítését Európában és világszerte – közölte az uniós bizottság.