Agrárközélet
Agrárközélet

Dübörög a magyar agrárexport Kína felé

Dübörög a magyar agrárexport Kína felé

Agrofórum Online

A Közép- és Kelet-Európa országai, valamint Kína részvételével megszervezett gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi fórumon tartották meg a mezőgazdasági és környezetvédelmi szekció ülését, amelyen a magyar kormány képviseletében beszédet mondott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A tárcavezető szólt a dinamikusan bővülő, Kínába irányuló magyar agrárexportról, és a térség országainak további együttműködését szorgalmazta. A budapesti Papp László Arénában rendezett fórumon agráripari cégek és intézmények írtak alá megállapodást kínai partnerekkel.

Magyarország a jelenlévő tizenöt közép-kelet-európai országgal, és Kínával együtt közös utakon jár, örömmel tölt el, hogy ma értékes véleményeinket is megoszthatjuk egymással – mondta bevezetőjében Fazekas Sándor, aki emlékeztetett arra: a Kínai Népköztársaság Magyarország tizedik legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált, ugyanis tavaly a Kínába irányuló összes magyar export meghaladta az 500 milliárd forintot. A miniszter hangsúlyozta: külkereskedelmünk komoly tényezője a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, Kína érdeklődése a magyar termelők és áruk iránt egyre nő, az elmúlt öt évben agrárexportunkat megtízszereztük.

Ahhoz, hogy a magyar kivitel – az előzetes adataink szerint – 2017-ben újból mintegy 25%-al nő, jelentősen hozzájárul, hogy Közép- és Kelet-Európa országai közül ma Magyarország rendelkezik a legtöbb termékcsoportra (sertés-, liba-, kacsa-, marha-, és nyúlhús, tejtermékek, élő ló, búza, tej) vonatkozó kiviteli engedéllyel Kínába. Az agrárexportnak szilárd alapot nyújt a hatóságaink közötti szoros együttműködés. ,,A számok mögött ott van az eddig folytatott közös munkánk, amellyel tovább fejlesztettük a két ország agrárdiplomáciai kapcsolatait mind a kereskedelem, mind pedig a kutatási együttműködés terén” – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: a kölcsönös bizalmat támasztja alá, hogy idén szeptemberben és novemberben személyesen is tárgyalhattak egymással, és ezt a kapcsolatot most tovább kívánják mélyíteni.

Fazekas Sándor a kínai partnerekhez szólva kijelentette: a 16+1 és az „Egy övezet, egy út” kezdeményezések is jól mutatják, hogy Kína fejlődése Közép- és Kelet-Európa számára nagy lehetőség. Kína hatalmas piac, amely igényli térségünk hagyományosan kitűnő minőségű élelmiszereit, italait, azt az innovációt, amelyben térségünk országai élen járnak. A miniszter annak a véleményének adott hangot, hogy ismerve a közös célokat, országaink intézményei, politikai és üzleti szereplői között egyre több megállapodás jöhet létre. ,,Mindkét ország államigazgatási és gazdasági szereplőinek további erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy a kínai és a magyar vállalatok, intézmények minél bővebb tartalommal tudják megtölteni a kormányok által létrehozott kereteket – hangsúlyozta a miniszter.

Fazekas Sándor beszédét követően, ünnepélyes aláírási ceremónia keretében 6-6 magyar és kínai vállalat, illetve intézmény kötött együttműködési megállapodást.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Csökken a paradicsom iránti kereslet

2024. február 2. 14:40

Míg egyes területek még helyi szinten sem termelnek eleget, addig mások egész Európában és azon túl is megtöltik az étkezőasztalokat – így vélekedik Giuseppe Morreale, a Naturé szicíliai kereskedője.

11 millió palack: ennyi magyar bort exportált a Lidl tavaly

2019. szeptember 13. 09:21

Hatodik alkalommal rendezte meg a Lidl Magyarország a Lidl Wine Expo Hungaryt, melyet Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese nyitott meg. Az Expo célja – a kormányzati törekvésekkel összhangban – a hazai borexport elősegítése, támogatása, ami megoldást jelenthet a hazai borászatok számára is az egyre nehezedő külpiaci értékesítésben.

Emelkedik az orosz búza exportára

2021. január 12. 07:03

Az orosz búza exportárai 2020 vége óta emelkedtek a várhatóan érkező búza exportadó bevezetése előtt.

Újból megvámoltatnák az ukrán termékeket a lengyel gazdák

2024. március 18. 09:10

A tüntetők jóindulatuk jelenként teherautókat engednek át az egyik ukrán határátkelőnél. A márciusi export a háború sújtotta országból ugyanakkor csökkent.