Pályázatok
Pályázatok

Eddig 60 milliárd forint támogatási előleget fizetett ki a gazdáknak az MVH

Eddig 60 milliárd forint támogatási előleget fizetett ki a gazdáknak az MVH

Agrofórum Online

Eddig 60 milliárd forint előleget fizetett ki a gazdáknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az uniós és nemzeti agrártámogatásokból - mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke pénteken az MTI érdeklődésére.

Eddig 60 milliárd forint előleget fizetett ki a gazdáknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az uniós és nemzeti agrártámogatásokból – mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke pénteken az MTI érdeklődésére.

Hozzátette: a közvetlen támogatások előlegeinek folyósítása október 17-én kezdődött és november végéig tart. Az eddig kiutalt összeg meghaladja a tavalyi kifizetéseket, október végéig már kétszer annyi támogatás érkezett a gazdálkodók számlájára, mint egy évvel ezelőtt.

Az elnök elmondta azt is, hogy az idén több ügyfél kaphat támogatási előleget, mint tavaly, köszönhetően a bevezetett intézkedéseknek, például az előzetes ellenőrzésnek.

Emlékeztetett: Magyarország minden eddiginél több, összesen 11 jogcímben kezdte meg a kifizetést ősszel, ezzel élen jár az Európai Unióban. Tíz tagállam egyáltalán nem él ezzel a lehetőséggel és mindössze hat indított kettőnél több jogcímen előlegfizetést.

A tejszektor válsága miatt az MVH kiemelt figyelemmel kezeli a tejhasznú tehéntartás termeléshez kötött támogatását, a lehető legnagyobb előleget fizetve az arra jogosultaknak – közölte Gyuricza Csaba.

Magyarországon évi 400-420 milliárd forint támogatást kapnak a mezőgazdasági termelők, ebből előlegként tavaly mintegy 160-170 milliárdot fizetett ki a hivatal, az idén a várakozások szerint 200 milliárd forinthoz közelít majd ez az összeg – mondta korábban az MVH elnöke.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Februárban jön az elektromos autóra igényelhető támogatás

2024. január 12. 15:10

A hazai gazdasági társaságoknak lehetőségük lesz tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához vissza nem térítendő állami hozzájárulásra pályázni – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 20. 08:10

A vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.

A talaj az egyik legjelentősebb, nem megújuló erőforrásunk

2023. április 4. 10:36

Új fenntarthatósági díj és nyilvános pályázat hívja fel a figyelmet a termőtalajok hasznos szervezeteinek, többek között a földigiliszták talajban betöltött nélkülözhetetlen szerepére.

Álmom egy tanya

2023. március 28. 05:36

Pályázati fronton jelenleg 2023. június 5-ig elérhető a „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” kiírás, amely 95% támogatási intenzitású.

Börtön a vége: hivatali vezetők 500 millió forint uniós agrártámogatást szereztek meg - jogosulatlanul

2020. szeptember 22. 11:39

Többéves börtönbüntetéseket szabott ki hétfőn a Fővárosi Törvényszék egy félmilliárdos csalássorozat ügyében, amely az uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatalhoz köthető és összesen 117 vádlottja van - tudatta közleményben a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.

Fiatal Gazda pályázat és ami mögötte van - Tényfeltáró riportsorozat, 1. rész

2019. október 25. 08:26

A Fiatal Gazda (FIG) néven „elhíresült” pályázat egyre inkább fokozza a kedélyeket. A napi (bulvár)sajtóból hallunk nagy bukásokról, visszafizetésekről, pályázatíró maffiákról, „köcsög” hivatalról, sokat nyert, de keveset teljesített csalókról és a gyors meggazdagodás reményében manikűrösből aranykalászos gyorstalpalón bejutó egyénekről. Vajon ezek városi legendák, vagy van valóságalapjuk?

Gazdainfó: előzetes ellenőrzések, fontos határidők és aktuális pályázatok

2021. június 18. 08:16

A tavaszi munkálatokon túl, lassan az aratásra készülve se hagyjuk figyelmen kívül az ügyfélkapus értesítéseket! Az MVH ugyanis az előzetes ellenőrzések után az ügyfél tárhelyére küldött végzésben hívta fel a figyelmet az egységes kérelem hibáira. A túligényléssel, az átfedéssel érintett táblák esetén június 21-ig van lehetőség a szankciómentes pontosításra. Eddig küldhetőek be az eddig nem csatolt kötelezően beküldendő dokumentumok is az egyes jogcímek esetén.

Fiatal Gazda pályázat és ami mögötte van - Tényfeltáró riportsorozat, 2. rész

2019. november 19. 04:36

A Fiatal Gazda (FIG) néven „elhíresült” pályázat egyre inkább fokozza a kedélyeket. A napi (bulvár)sajtóból hallunk nagy bukásokról, visszafizetésekről, pályázatíró maffiákról, „köcsög” hivatalról, sokat nyert, de keveset teljesített „csalókról” és a gyors meggazdagodás reményében manikűrösből aranykalászos gyorstalpalón bejutó egyénekről.