Megújuló energia
Megújuló energia

Erdészeti albizottság: telepítésre ösztönöz az erdőtörvény módosítása

Erdészeti albizottság: telepítésre ösztönöz az erdőtörvény módosítása

Agrofórum Online

A megváltozott jogi és gazdasági környezet indokolja a 2009-es erdőtörvény módosítását, amely telepítésre ösztönzi a tulajdonosokat – közölte az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának erdészeti albizottságának csütörtöki ülésén az albizottság elnöke.

Győrffy Balázs (Fidesz) kiemelte: a többhónapos társadalmi vita eredményeként szakmailag megalapozott módosító javaslat kerül a honatyák elé, így akár az Országgyűlés egészének támogatását is elnyerheti.

A mostani stratégia alapján Magyarország erdősültségét 27 százalékra kívánják emelni (a mostani erdősültség valamivel 20 százalék felett az országban). A jelenlegi telepítési ütem azonban ezt a szándékot nem támasztja alá – mutatott rá az albizottság elnöke.

Ezért a módosítás a gazdasági érdekeket is szem előtt tartva kívánja ösztönözni a tulajdonosokat, mindenekelőtt a magánerdő-gazdálkodókat, a telepítésre. A magyar erdőterület növekedését ugyanis az utóbbi két évtizedben is ők biztosították – húzta alá Győrffy Balázs.

Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára a parlament előtt lévő jogszabály-javaslat ismertetésekor kitért rá: a módosítással nem kívánták újraírni a magyar erdőgazdálkodás szabályrendszerét. Csak olyan változásokra tettek javaslatot, amelyeket a változó körülmények miatt – gyakorlati tapasztalatok alapján – a régebbi szabályozásokban újragondolandónak ítéltek a szakemberek.

A módosítás lényege, hogy a gazdálkodási és a természetvédelmi szempontok egyensúlyban legyenek. A gazdasági érdekeket szolgáló erdőknél – például az energiacélú ültetvények esetében – a gazdasági szempontok kerültek előtérbe. Azoknál az erdőknél viszont, ahol a természeti állapot megőrzése a fontos, ott – például a magyarországi őshonos fafajok egészségi állapotának megőrzése, az erdő szerkezetének a megóvása a cél – pedig az elsődleges szempont a természet védelme maradt.

Az albizottsági ülésen nem alakult ki vita a résztvevők között, csupán néhány részletkérdést vitattak meg. Például a lakosság jobb tűzifa-ellátásának biztosításával kapcsolatban alapvetően egyetértés mutatkozott, a hogyanról viszont voltak eltérő vélemények, például abban, hogy szükséges-e a tűzifa erőművi felhasználása. Arról is szó esett, hogy a feketególya fészkelő helyétől milyen távolságban végezhető gazdasági tevékenység, szükséges-e a nagyon szigorú védelem, vagy sem. Alapvetően a természetvédelem és a gazdasági érdekek összhangjának optimális módját keresték.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az öt legnagyobb hiba, amit fával fűtve el tud követni

2024. március 6. 16:10

Német kutatók vizsgálták a fűtés közben elkövethető hibákat, és hogy milyen hatásuk lehet a fűtési teljesítményre. Az eredményt most mi is megosztjuk Önökkel.

Magyar fejlesztés a lítium-alapú akkumulátorok ígéretes alternatívája

2023. november 28. 12:40

Újratölthető cink-levegő akkumulátor környezetbarát, nagy teljesítményű prototípusát fejlesztették ki a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatói. Az új típusú energiatároló cellulóz alapú, biológiailag lebomló anyagokat használ adalékanyagként és membránként, a fejlesztés már a léptéknövelés fázisában tart.

Mennyi van még a világ legértékesebb fájából?

2023. november 4. 10:10

Vajon melyik lehet a világ legértékesebb fafajtája és minek köszönheti ezt a címet? Mennyibe kerülhet? Hány példány él még belőle és hol találhatóak ezek?

Egymilliárd fa elültetésére vállalkozott egy globális projekt 

2023. szeptember 19. 16:10

Valószínűleg mindenki hallott már valamit az „Egymilliárd fa” ültetéséről. De vajon mikor indult ez a program és ki vesz benne részt? Hol tart a projekt és mit tudunk róla?

Módosult az erdei ököszisztéma pályázat

2019. április 6. 07:08

Ismét módosult a „Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások” című pályázat.

Több mint hetven milliárdot költöttek az erdők megújulására

2018. március 21. 14:01

A 22 állami erdőgazdaság 2010 óta összesen 71,3 milliárd forintot fordított az erdők megújulására.

Erdészek a fenntarthatóságért - Erdei Vándortáborok és örökerdő gazdálkodás a Bakonyerdő Zrt.-nél

2019. július 20. 06:34

Az ország több más erdőgazdaságához hasonlóan a Bakonyerdő Zrt. is kiemelten fontos feladatának tartja a környezettudatos nevelést, amelynek az erdei iskolák mellett az Erdei Vándortáborok is fontos eszközei.

Az agancsok engedély nélküli gyűjtését a törvény is bünteti

2023. február 28. 11:21

Az agancsok engedély nélküli gyűjtése nemcsak veszélyt jelent az erdei élővilágra, de a törvény is bünteti: egyrészt lopásnak, másrészt szervezett hajsza formájában állatkínzásnak minősül.