Agrárközélet
Agrárközélet

Fagykárra is jár a hiteltámogatás

Fagykárra is jár a hiteltámogatás

Agrofórum Online

A jégkárt szenvedett gazdák után a fagykár sújtotta agrárvállalkozások is részesülhetnek teljes támogatásban az Agrár Széchenyi Kártya konstrukció keretében.

A jégkárt szenvedett gazdák után a fagykár sújtotta agrárvállalkozások is részesülhetnek teljes támogatásban az Agrár Széchenyi Kártya konstrukció keretében.

A Földművelésügyi Minisztérium a fagykárt szenvedett ültetvényeket fenntartó és Agrár Széchenyi Kártyával már rendelkező, illetve a konstrukció keretében 2016. november 30-ig hatályos hitelszerződést kötő vállalkozásoknak újabb, akár teljes hiteldíj-támogatást nyújt.

A KAVOSZ Zrt. közleménye szerint az állam az érintett agrárvállalkozás „ültetvény” besorolású földterületei után hektáronként legfeljebb 500 ezer forint hitelkeretig teljes költségtérítést biztosít az Agrár Széchenyi Kártyán keresztül. Azok az agrárvállalkozások élhetnek ezzel a lehetőséggel, amelyek az erről szóló rendeletben nevesített településeken székhellyel, telephellyel rendelkeznek. A támogatás mértéke függ a vállalkozás „ültetvény” minősítésű földterületének nagyságától, valamint a rendelkezésére álló szabad támogatási keret mértékétől, továbbá meg kell felelni a rendeletben meghatározott jogosultsági feltételeknek.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Fagy sújtja a mezőgazdaságot

2021. április 9. 07:44

Azt javasolják a gazdáknak, hogy tűz- és füstképzéssel védjék az éppen virágzásnak indult ültetvényeket.

Fagykár veszélyeztetheti a francia termést

2022. november 10. 07:37

A 2023-as aratásra szánt búza és őszi árpa termésének fejlődése körülbelül egy héttel megelőzi az ötéves átlagot Franciaországban.

Megkezdik az agrárkárenyhítő juttatások kifizetését a gazdák számára

2021. március 27. 11:36

A 2020. kárenyhítési évben az aszály, illetve a tavaszi fagy okozta a legjelentősebb károkat.

Újra megnyílik a pályázat a tavaszi fagykár elleni gépek beszerzésére

2022. június 4. 14:13

Újra megnyílik a tavaszi fagykár elleni gépek beszerzésére irányuló felhívás.