Szőlő-Bor
Szőlő-Bor

Fokozatosan bővülnek a szőlő termőterületek

Fokozatosan bővülnek a szőlő termőterületek

Agrofórum Online

A 2000-es évek tömeges szőlőültetvény-kivágásai után mára megfordult a trend és fokozatosan bővülnek a termőterületek.

A 2000-es évek tömeges szőlőültetvény-kivágásai után mára megfordult a trend és fokozatosan bővülnek a termőterületek, mindez pedig az eredményekben is megmutatkozik- mondta Nagy István földművelésügyi miniszterhelyettes egy szakmai rendezvényen, Pápán.

Példaként a 2015-ös szőlő-bor ágazat kibocsátását említette, amely az előzetes adatok szerint mintegy 73 milliárd forint volt és összességében közel 40 százalékos emelkedést jelent 2014-hez képest.

Nagy István arról is szólt, hogy az Európai Bizottság 2019–2023 között újabb támogatási időszak megnyitását határozta el. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti támogatási program keretében a magyar borágazat számára rendelkezésre állhat az évi 29 millió eurós támogatás- tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2017. április elsejétől hatályos, új jövedéki törvény jelentős változást hoz a borászati termékek jövedéki szabályozásában.  Hangsúlyozta, a kis üzemmérettel rendelkezők számára jelentős könnyítést hoz a kisüzemi bortermelő kategória bevezetése. A kategória bevezetése az összes borászat mintegy 85 százalékát érinti. A pezsgőkészítéssel kapcsolatos jövedéki biztosíték szabályozása is egyszerűsödik.

Hazánkban jelenleg majdnem 70 ezer hektáron folyik szőlőtermesztés.  A megoszlást tekintve 70 százalékos a fehér és 30 százalékos a kékszőlő aránya. Magyarországon ma mintegy 8500 borászati vállalkozás működik, ebből a 300 legnagyobb adja a bortermés 75 százalékát.

Exportra évi 700 ezer hektoliter körüli mennyiség kerül, amelyből a döntő mennyiség az EU tagországaiba irányul. Fontos eredmény, hogy sikerült csökkenteni az import borok mennyiségét. 2015-ben a palackos borok importja 9, a tartályos boroké pedig 50 százalékkal esett vissza a szigorú hatósági kontrollnak és az ágazati összefogásnak köszönhetően.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tényleg van íze a talajnak? Magyar kutatók is válaszolnak erre

2024. március 17. 16:10

Megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat –, hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő.

Jelentősen visszaesett a bortermelés Ausztriában

2024. március 13. 09:10

Az osztrák statisztikai hivatal közzétette a 2023-as bortermelés végleges mérlegét. Ausztria-szerte éves összevetésben nyolc százalékkal csökkent az előállított mennyiség. A Magyarországgal szomszédos Burgenland tartományban még nagyobb volt a visszaesés.

Megválasztották az év bortermelőjét

2024. március 6. 12:10

Március első vasárnapján a Marriott Hotelben, egy elegáns gálaebéd keretében átadták a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” címet elismerő oklevelet, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetést Günzer Tamás villányi borásznak.

Mit tartogathat idén a villányi Franc&Franc?

2024. február 7. 12:10

A rendszerváltás utáni időszakban a Villányi borvidék szakemberei eszméltek az elsők között, így meghatározó szerepet vállalnak hazánk borkultúrájának alakításában, és az évek során sorban érdemelték ki ,,Az év bortermelője” címet már a kilencvenes évektől. Rövid összefoglalót kísérlek meg első sorban a fajtára kiélezve a Franc&Franc 2023 Fórumról.

Korábban termesztettek borszőlőfajtát, mint étkezési célút

2023. március 24. 14:51

A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Science magazinban közölt eredmények egészen új megvilágításba helyezik a szőlő kultúrevolúcióját.

Nyaralók épülnek a szőlőtőkék helyén Balaton-felvidéken

2018. augusztus 10. 13:30

Badacsonyban az elmúlt 12 évben 40 százalékkal csökkent azon területek nagysága, amelyen szüreteltek, a Balatonfüred-Csopaki borvidéken pedig 30 százalékos a visszaesés.

70. évfordulóját ünnepli Európa második legnagyobb szőlő génállomány-gyűjteményének fenntartója

2019. május 31. 12:47

Kiállítással és tudományos konferenciával ünnepli fennállásának 70. évfordulóját Európa második legnagyobb, 1600 tételből álló szőlő génállomány-gyűjteményének fenntartója, a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete júniusban.

Mi történt ezzel a szőlőfürttel, hogy lehetett volna megvédeni?

2020. október 30. 10:34

A szürkerothadás kórokozója a szőlőn kívül még számos kultúrnövényen él és ezeken is néha súlyos kárt okozhat.