Agrárközélet
Agrárközélet

Fontos információk őstermelőknek a hatályos szabályokról

Fontos információk őstermelőknek a hatályos szabályokról

Agrofórum Online

A mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII.28.) Korm. rendelet 12. § (4) bekezdésének 2017. július 1. napján hatályba lépett módosítása alapján az őstermelői tevékenység végzésének ellenőrzését a fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatala, Budapest Főváros Kormányhivatalának V. Kerületi Hivatala, valamint a NÉBIH látja el. Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatalának illetékessége Budapest főváros területére terjed ki. A jogszabály teljes tartalma ITT elérhető.

A kormányrendeletben foglaltakból kiemelten, az igazolvány használatára vonatkozó alábbi szabályok betartására fokozott figyelemmel kell lenniük az őstermelőknek.

–    Az őstermelő sértetlen és érvényes őstermelői igazolványának birtokában értékesíthet. Az igazolvány akkor érvényes, ha az igazolvány és a hozzá tartozó értékesítési betétlap egyidejűleg hatályos.

–    Az őstermelői igazolvány és az értékesítési betétlap névre szól. Az igazolványt tilos másra átruházni, letétbe helyezni vagy biztosítékul használni. Az őstermelői igazolványt és az értékesítési betétlapot másolni nem lehet, az őstermelői igazolvány és az értékesítési betétlap másolata nem alkalmas az ellenőrzések során az őstermelői tevékenység igazolására.

–    Kizárólag az őstermelői igazolványon, közös őstermelői igazolvány esetén az értékesítési betétlapon is szereplő, őstermelő családtagoknak van lehetőségük az őstermelői tevékenységükből származó őstermelői terméket értékesíteni. Közös igazolvány esetén egy időben, különböző helyszíneken továbbra sem lehet szabályszerűen értékesíteni.

–    Az őstermelő kizárólag azt a saját őstermelői tevékenységéből és saját gazdaságából származó őstermelői terméket értékesítheti, ami szerepel az Őstermelői Nyilvántartásban. Az őstermelőnek valamennyi, az Őstermelői Nyilvántartásban nyilvántartott adatában bekövetkezett változást, a változás bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül, az értékesítést megelőzően be kell jelentenie a bejelentett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes NAK megyei ügyintéző szervezeténél, falugazdászánál. Az ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok települési elérhetőségei ITT megtekinthetők.

–   Az őstermelő az Őstermelői Nyilvántartásba bejegyeztetett tevékenységét egyéni vállalkozóként nem végezheti. Amennyiben az őstermelő egyéni vállalkozói tevékenységet is folytat, akkor ugyanolyan terméket – egy időben, ugyanazon a helyszínen – kizárólag őstermelőként vagy kizárólag egyéni vállalkozóként értékesítheti. Az ellenőrző hatóság az őstermelő tevékenységét az egyéni vállalkozókról szóló nyilvántartásban szereplő adatai összevetésével is ellenőrizheti.

–   Az őstermelő köteles az őstermelői termék értékesítésének helyszínén az érvényes őstermelői igazolványának számát feltüntetni. Az őstermelői igazolványszám a kártya alapú őstermelői igazolvány bal alsó sorában található igazolványszámsor első 7 számjegye, amely szám megegyezik az ideiglenes igazolvány és az értékesítési betétlap első sorai között egyértelműen feltüntetett 7 jegyű igazolványszámmal. A kártya alapú igazolványon szereplő adatokról további információkat találhat ITT.

–   Az őstermelőnek az őstermelői igazolvány száma mellett az őstermelői termékét vagy az értékesítés helyszínét a „Saját őstermelői tevékenységből származó termék” felirattal a vásárló tájékoztatására alkalmas módon kell ellátnia. A jogszabályi előírás teljesítésének könnyítése érdekében a Kamara ingyenesen biztosít polcbelógót az őstermelők részére, amelyről ITT olvashatók további információk.

Az ellenőrző hatóságok a szabálytalanul tevékenységüket végző, értékesítő őstermelőket a jogsértés súlyától függően két hónaptól két évig terjedő időtartamra tilthatják el az őstermelői tevékenység végzésétől.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyilvános őstermelői adatok lekérdezését lehetővé tevő okostelefonos alkalmazása és internetes felülete már 2016. szeptember elejétől elérhető. Segítségükkel a vásárló vagy üzleti partner le tudja kérdezni az őstermelő nevét, ellenőrizheti, hogy érvényes és hatályos igazolvánnyal rendelkezik-e. Az alkalmazás egyebek közt kilistázza az őstermelő által termesztett növények és az általa vadon gyűjthető termékek körét, továbbá azt is, hogy milyen állatokat tart, illetve milyen növényi és állati eredetű termékeket értékesíthet. Az ingyenes alkalmazás „Nemzeti Agrárgazdasági Kamara” néven érhető el a szoftveráruházakban, androidos okostelefonokra és iOS készülékekre is letölthető. Emellett a kamara internetes portálján, ITT is ellenőrizhetőek az őstermelői adatok.

Az őstermelői tevékenységgel kapcsolatos visszaélések bejelenthetők a NÉBIH zöldszámán (06-80/263-244).

A kormányhivatal elérhetőségei a http://www.kormanyhivatal.hu/hu/elerhetosegek oldalon találhatóak meg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé történő bejelentéseket a https://www.nav.gov.hu/nav/Kozerdeku_bejelentes_panasz oldalon lehet megtenni, illetve tájékozódni lehet az NAV Általános Tájékoztató Rendszer zöld számán (06-40/42-42-42).

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Ismét felütötte a fejét a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében

2023. február 14. 16:19

Hetekkel a körzetek feloldása után ismét a madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun vármegyében.

Majdnem 1 tonna húst vont ki a forgalomból a Nébih egy baranyai cégnél

2018. január 30. 12:30

Az ellenőrzés során 66 tétel, kb. 1 tonna hús forgalomba hozatalát tiltotta meg a hatóság, és elrendelte forgalomból kivonásukat és megsemmisítésüket.

Növényvédelmi alapfogalmak és kategóriák

2020. február 19. 08:16

A növényvédő szerek olyan készítmények, amelyek egy vagy több hatóanyagot tartalmaznak. Ezek a hatóanyagok lehetnek természetes eredetű, illetve kémiai, biológiai vagy biotechnológiai úton előállított anyagok, valamint élő szervezetek.

Súlyos higiéniai hiányosságokat tárt fel a Nébih egy Békés megyei kistermelőnél

2022. június 29. 16:29

Egy Békés megyei kistermelő állattartó telepén és élelmiszer-előállító egységében tartott ellenőrzést a Nébih.