Növényvédelem
Növényvédelem

A hobbikertészeknek is védeniük kell a szőlőjüket

A hobbikertészeknek is védeniük kell a szőlőjüket

Agrofórum Online

Sok esetben a kiskertek nagyobb gócpontot jelentenek, mint a nagyobb területen gazdálkodók.

A tudatosan gazdálkodó termelők megfelelően védekeztek az aranyszínű sárgaság kórokozóját terjesztő amerikai szőlőkabóca ellen – mondta Borbély Tamás, a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke. Badacsonyban tavaly novemberben rendeltek el növényvédelmi zárlatot az aranyszínű sárgaság miatt. Emiatt volt egy kis bizonytalanság, de az intézkedés nem jelenti azt, hogy ne lehetne szőlőt vagy bort eladni a borvidékről. Értékesítési gondokat így nem okoz a zárlat – hangsúlyozta Borbély. A szőlővesszőket viszont helyben el kell égetni, ezzel is csökkentve a kór továbbterjedésének esélyét. Az aranyszínű sárgaság kórokozóját a múlt hétig Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Baranya, Somogy, Veszprém és Fejér megyében azonosította a hatóság, és meghozta a szükséges növényegészségügyi intézkedéseket. A betegséget az amerikai szőlőkabóca terjeszti, védekezni annak gyérítésével lehet. Erre idén megemelt támogatást, a növényvédő szer költségének 75 százalékát, hektáronként maximum 12 ezer forintot igényelhettek a szőlőtermelők.

A Nébih emberei járják a borvidéket, és ahol növényegészségügyi problémát vagy elhanyagolt ültetvényt találnak, felszólítják a tulajdonost a védekezésre. Borbély tapasztalatai szerint sok esetben a kiskertek nagyobb gócpontot jelentenek, mint a nagyobb területen gazdálkodók. A hobbikertészek ugyanis vagy nem is hallottak a szőlőtőkék terméshozamát 20-50 százalékkal csökkentő betegségről, vagy nyugodtak, mert permetezést nem igénylő, direkt termő fajták vannak a kertjeikben. Nélkülük viszont nem lehet hatékony a védekezés, ugyanis a kabócával terjedő kórokozó egyik évről a másikra megtízszerezheti a beteg növények számát.

A Nébih először felszólítja az elhanyagolt ültetvények tulajdonosait a védekezésre, ha ez nem történik meg, közérdekű védekezés keretében maga gondoskodik a munkák elvégzéséről. A Dunántúlon 80 hektár elhanyagolt szőlőterület gondozására, illetve egyes esetekben felszámolására szólították fel az érintett gazdákat. Ezek Borbély tapasztalataival egybevágóan döntően zártkertek és kiskertek. Mintegy 20 hektáron nem tettek eleget a tulajdonosok a felszólításnak, itt közérdekű védekezés keretében szükséges kiirtani a tőkéket – jelentette a Nébih. Borbély elmondta, egyelőre csak arról van információja, hogy a hatóság pályázatot írt ki a munkák elvégzésére, de konkrét kényszervédekezésről nem tud.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A lézer a levél alatt is elpusztítja a kártevőket, a növény károsítása nélkül

2024. március 27. 07:10

Az üvegházas kertészet egyik legnagyobb kihívása a kártevők elleni védekezés a növényre és a környezetre gyakorolt negatív következmények nélkül.

Új fermentáló üzemet épít növényvédő szerek gyártására a BASF

2024. március 25. 12:10

Kétszámjegyű millió euró nagyságrendű beruházásba fektet a BASF, a biológiai és biotechnológiai növényvédő szerek portfóliójának megerősítésére épül az új fermentáló üzem.

Használjunk T fákat a szántóföldi rágcsálóirtáshoz!

2024. március 21. 13:10

Bár az érdemi munkát nem a T fa végzi, az eszköz vegyszermentes és egyszerű. Használói, a ragadozó madarak pedig halálbiztosan ritkítják a rágcsálóállományt.

Új öntözőrendszer segíti a Corteva kutatóit Szegeden a növényvédő szerek tesztelésében

2024. március 21. 06:40

A Corteva 140 millió forintot fektetett kutatási célra szolgáló öntözőrendszer kiépítésébe Magyarországon, és a vállalat meg is kapta a vízjogi üzemeltetési engedélyt a szegedi kutató-fejlesztő állomásán.

Generációs örökséggel új utakon: Kvaszinger Borászat

2023. március 27. 06:34

Kvaszinger László borásszal az üknagyapai örökségről, dűlőkről, borokról és a borvidékben rejlő kiaknázatlan lehetőségekről is beszélgettünk.

Bővítik a szüreti ellenőrzést a szőlőkben és a pincészeteknél

2022. július 20. 13:22

Az idén új elemmel bővül a négy éve megkezdett szüreti ellenőrzési program.

Zárlatot rendeltek el Pécsen aranyszínű sárgaság fertőzése miatt

2018. november 6. 15:16

A fertőzés következtében a szőlőtőkék terméshozama 20-50 százalékkal csökkenhet, a beteg növények száma évente megtízszereződhet.

Klímaváltozás: már mangót és avokádót is termelnek az olaszok

2019. január 20. 14:34

Szicília ma ideális hely az egzotikus növények és állatok számára. Catania megyében például 2013-ben alapítottak egy tevenészetet, ahol tevetejet termelnek. A mangó és avokádó pedig egyaránt keresett Belgiumban és Németországban.