Agrárközélet
Agrárközélet

„Kapj rá” flashmob a Szent István Bazilikánál

„Kapj rá” flashmob a Szent István Bazilikánál

Agrofórum Online

Halas finomságokkal és egy igazi kuriózummal, a Kodály Zoltán Művészeti Iskola növendékeinek halas témájú dalokból összeállított flashmobjával népszerűsítette a halfogyasztást az Agrármarketing Centrum és a Földművelésügyi Minisztérium a Budapesti Adventi Vásáron.

A legtöbb halat Magyarországon köztudottan a karácsonyi időszakban vásárolják az emberek, a szaktárca ugyanakkor arra törekszik, hogy az év többi részében is növekedjen a halfogyasztás. Ennek érdekében az Európai Tengerügyi és Halászati Alap és Magyarország társfinanszírozásából, a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) keretében megvalósuló „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző kampány célja, hogy egy hét éves kommunikációs és marketingprogram keretében a jelenleg 6 kg fejenkénti éves halfogyasztás 2023-ra legalább 20%-kal növekedjen.

A kormány kiemelt célja a fejenkénti éves halfogyasztás növelése – mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) keretében megvalósuló „Kapj rá” halfogyasztást népszerűsítő kampány sajtótájékoztatóján. 2000 óta 20 százalékkal emelkedett a halfogyasztás határainkon belül, a kormánynak az a célja, hogy 2023-ra további 20 százalékos emelkedés valósuljon meg- emelte ki az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unióban az éves fejenkénti halfogyasztás 20 kg körüli, míg országunkban ez alig haladja meg a 6 kilogramot. Nagy István arról is beszélt, hogy az akvakultúrából származó termelői árbevétel évente mintegy 12 milliárd forint. A hazai akvakultúra (a tógazdaságok és az intenzív haltermelő üzemek együttesen) étkezési célból közel 17 ezer tonna halat termel évente, míg az össztermelés megközelíti a 23 ezer tonnát, melyben a horgászcélú telepítőanyag termelés is benne van. Aláhúzta, a Magyar Halászati Operatív Program (MAHOP) mintegy 15 milliárd forintot kitevő forrásából 2,6 milliárd fordítható a halfeldolgozás feltételeinek javítására.

Daróczi László, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője a halfogyasztás egészségre gyakorolt hatásait hangsúlyozta. Mint elmondta: „mind az édesvízi, mind a tengeri halak húsa könnyen emészthető, jó fehérjeforrásnak számít. A halak húsa a vitaminok közül B1, B2, B12 vitaminokat, ásványi anyagok közül foszfort, nátriumot, vasat, cinket, szelént, jódot tartalmaz.  A változatos és egészséges étrendbe mindenképpen ajánlott hetente legalább egy, de inkább több halas ételt illeszteni.”

Az ügyvezető emlékeztetett arra, hogy az ízletes hazai halételek minőségéről meg is bizonyosodhattak az érdeklődők az Adventi Vásár időszakában, hiszen december 16-án a Nagyvásárcsarnokban, a Fehérvári úti Vásárcsarnokban és a Rákóczi úti Vásárcsarnokban, illetve Kiskőrösön az adventi vásárban ízlelhettek halas termékeket a vásárlók. Az AMC Food Truck – kóstoltató autója pedig december 15-től 17-ig füstölt halat, halpástétomot és egyéb halas finomságot kínált Budapesten a Szent István téren is az Adventi Vásár látogatóinak. Mint elhangzott, ma az AMC és a MA-HAL együttműködési megállapodást is kötött, hogy közös erővel hatékonyabban segíthessék az akvakultúra ágazat versenyképességének javítását, a fenntartható akvakultúrás termékek ismertebbé tételét és a halfogyasztás elterjesztését.

A sajtóesemény után a résztvevők és a Vásár közönsége a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola növendékeitől a művész halálának 50., és születésének 135. évfordulója alkalmából a zeneszerző halas témájú kórusműveiből hallhattak összeállítást. Sapszon Ferenc, Kossuth-díjas karnagy a Művészeti Iskola alapítója és művészeti vezetője a műsor előtt elmondta: „A mai fellépés szellemiségét a kereszténység egyik legnagyobb és legszentebb ünnepe, a Karácsony és az advent ihlette. Növendékeink a hal témájú népdalokkal a halra, a keresztény szimbolikában a „lelki táplálékként” szolgáló megváltóra, így az örök élet jelképére emlékeztetnek minket.”

(AMC)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

Információszerzés és döntéstámogatás az agráriumban

2022. augusztus 15. 12:11

Meghívó országos felmérésre értékes ajándékokkal és érdekes információkkal.

Agrár-és élelmiszeripari innovációk finanszírozása uniós pályázati forrásokból

2019. november 23. 10:37

Az agrár- és élelmiszeripari szereplők innovatív megoldásait a hazai támogatásokon kívül jelentős nemzetközi pályázati források is ösztönzik: jelenleg is fut a Horizont 2020 keretprogram, 2021-től pedig megemelt költségvetéssel Horizont Európa néven indul az újabb hétéves pályázati ciklus. Kiemelt cél, hogy ezeket a közvetlenül pályázható uniós forrásokat a hazai pályázók az eddiginél hatékonyabban használják ki - hangzott el a témában szervezett sajtó-háttérbeszélgetésen.

Feketefoglalkoztatás: csökkenés tapasztalható a mezőgazdaságban

2019. január 20. 12:34

A mezőgazdasági vállalkozások az összes feketén foglalkoztatott munkavállaló 6%-át (466 fő) alkalmazták, amely a 2017-es hasonló időszak 9%-ához (859 fő) képest csökkenést mutat.

A Telihold vonzásában

2018. július 10. 06:15

Ehhez hasonló a címmel írtam egy bevezetőt az augusztusi lapszámunkhoz. Eredetileg valamiféle visszaemlékezés lett volna az elmúlt öt, majdnem hat évtized mezőgazdaságára, de a gondolataim – ki tudja mi okból – személyessé váltak és az emlékek leginkább rólam és nem a mezőgazdaságáról szóltak.