Agrárközélet
Agrárközélet

Karádon és Somogytúron is bevezették a földadót

Karádon és Somogytúron is bevezették a földadót

Agrofórum Online

"Ez maradt a párszáz fős kistelepülések egyetlen lehetősége, szép lassan máshol is be fogják vezetni."

Ez maradt a párszáz fős kistelepülések egyetlen lehetősége, szép lassan máshol is be fogják vezetni – mondja a földadóról Müller Tibor somogytúri polgármester. Településének képviselő-testülete ugyanis – akár csak a Túrral közös hivatalt alkotó Karádé – úgy döntött, bevezeti a földadót.

– Igaz, hogy csak néhány százan élnek a falunkban, de háromezer hektár a külterületünk és a földek nyolcvanöt százaléka az ország különböző pontjain élők kezében van – így a somogytúri polgármester. – Vágják az erdőt, adják bérbe a szántót, sokukról azt se tudjuk, kicsodák. A település e közben semmit nem profitál ebből. Most úgy gondoltuk, változtatunk ezen. Én már tíz éve is javasoltam a földadó bevezetését, de akkor még nem lehetett. Remélem, nem vonják vissza ezt a lehetőséget, mert számos, bajban lévő kisközségnek nem lesz más választása. Ez az ugyanis, ami úgy hozhat bevételt, hogy a helyi lakosságot nem terheli. Hatmillió forintra számítunk a földadóból.

Müller Tibor úgy véli, az iparűzési adó bizonytalan. – A vállalkozások könyvelői tudják úgy alakítani a fizetendőket, hogya következő évben visszakérik az egyszer már befizetett adót, miközben azt az önkormányzat már elköltötte. Somogytúron most vezettük be a vállalkozók építményadóját is. Ezzel és a földadóval nem lehet „trükközni”.

Karádon kevésbé szigorú a földadó-rendelet: a helyi lakosok mentesülnek alóla, a nem életvitelszerűen ott tartózkodók közül is csak azok fizetik a hektáronkénti ötezer forintot, akiknek húsz hektárnál nagyobb egybefüggő területük van. – Néhány napunk volt, hogy december elsejéig kihirdessük, akarunk-e új adót bevezetni – magyarázza Schádl Szilárd karádi polgármester. – Egymásnak ellentmondó információkat lehetett hallani akkortájt, hogy miképpen alakul az önkormányzatok finanszírozása. Be akartuk magunkat biztosítani, elsősorban az itt élőket. A földek nagy része Karádon sem helyiek tulajdonában van, a falubelieknek pedig esélyük sincs arra, hogy földhöz jussanak, esetleg visszaszerezzék azokat a területeket, melyeket a gazdasági válság kezdetén felvásároltak tőlük.

Az ország egyes településein demonstrációval is tiltakoztak már az érintett gazdák a földadó ellen. Ezen új adónem bevezetését – amikor kiderült, hogy a kormány lehetőséget ad az önkormányzatoknak új települési adók kivetésére – először Schmidt Jenő tabi polgármester, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke vetette fel. Úgy vélte, a kistelepüléseknek más erőforrásuk nincs, mint az őket körülvevő magántulajdonú mezőgazdasági földterület. És – tette hozzá – sok a nem helyben lakó tulajdonos, ezért kicsi a kockázata a földadónak. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) nyomban reagált, mondván, tovább rontaná a mezőgazdaság teljesítményét, a vidék népességmegtartó képességét, ráadásul  az egyébként is nehéz helyzetbe hozott földtulajdonosokat terhelnék tovább a több szempontból is diszkriminatív földadóval. Javasolták, hogy a termőföld kerüljön ki a települési adó hatálya alól. Ugyanezt kezdeményezte a Földművelési Minisztérium is, ám végül a parlament mezőgazdasági bizottságában a fideszesek leszavazták az önkormányzati földadók eltörlését.

(sonline.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Fontos a természetes vadállomány számára a téli táplálék-kiegészítés

2021. január 16. 08:39

A vadgazdálkodók, a vadászatra jogosultak sokat tesznek azért, hogy a vadállomány átvészelje a tavaszig még előttünk álló hideg hónapokat.

A GDP növekedésben a mezőgazdaságnak is fontos szerepe van

2018. november 25. 13:03

A GDP volumene 4,7 százalékkal bővült 2018. I-III. negyedévében és a KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdaság hozzáadott értéke is növekedett.

Gazdaságátadás, nemzedékváltás – az AGRYA és az AgroStratéga közös kutatása

2018. július 17. 13:44

Az agrár-nemzedékváltással, gazdaságátadással kapcsolatos probléma évek óta ismert az ágazat szereplői számára, ám a megoldáshoz nem készültek megfelelő tervek és csak részben történtek érdemi intézkedések.

A gázai konfliktus gondokat okozhat a műtrágyaellátásban

2023. október 19. 17:10

A Gáza melletti kikötőből történő szállítási korlátozások és „háborús kockázati” pótdíjak megzavarhatják a hamuzsírexportot, bár az előrejelzések szerint az árak nem fognak olyan ugrásszerűen megemelkedni, mint Oroszország Ukrajna elleni inváziója után. Izraelen belül a tej, zöldség- és gyümölcs-ellátásban is gondokat okozhat a háború számos következménye.