Agrárközélet
Agrárközélet

Kazah-magyar agrártechnológiai együttműködés

Kazah-magyar agrártechnológiai együttműködés

Agrofórum Online

A mezőgazdaság a kazah-magyar gazdasági együttműködés motorja lehet - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Asztanában, miután egyeztetést folytatott Kairat Aituganov első mezőgazdasági miniszterhelyettessel a két országot érintő agrárügyekről.

A miniszter kiemelte, hogy a Kazahsztánnal való stratégiai partnerségünk egyik alappillére az élelmiszeripar területe, emellett készek vagyunk megosztani agrártechnológiai tapasztalatainkat annak érdekében, hogy Kazahsztán hatékonyabban használhassa földterületeit.

A két ország szakemberei és kutatóintézetei közötti szorosabb kapcsolat megerősítéseként a Földművelésügyi Minisztérium FM háttérintézménye, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ együttműködési megállapodást kötött a Kazah Halászati Kutatóintézettel, a Kazah Nemzeti Agrártudományi és Oktatási Központtal és a Kazah Nemzeti Agráregyetemmel.

A kétoldalú egyeztetést követően a magyar agrártárca vezetője részt vett az asztanai világkiállítás Magyar Nemzeti Napjának eseménysorozatán, ahol az expo kazah és nemzetközi vendégei kulturális és szakmai programokon ismerhették meg a magyar kutatási eredményeket, kulturális örökségünket.

A Nemzeti Nap megnyitóján – amelyen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is köszöntőt mondott – Fazekas Sándor aláhúzta, hogy a Magyar Pavilon egy olyan jövőképet mutat be, amelyben saját energiatartalékainkat használjuk fel, egyúttal azon fejlesztéseket, innovatív és kreatív eredményeket szemlélteti, amelyekkel a zöldenergia-kutatás és felhasználás terén léphetünk előre. A „jövő energiája” mottónak megfelelően a világkiállítás Magyar Pavilonja számos energetikai és technológiai fejlesztést mutat be, fókuszban a napenergiával.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Magyar sportlovak versenyezhetnek Kínában

2019. október 25. 05:39

A lovak értékesítése annak az együttműködésnek az első eleme, melyet a felek tervei szerint több területet is értintő szakmai együttműködés és újabb lovak szállítása követ.

Perspektívák az ökológiai termelés fejlesztésére

2021. május 24. 11:22

Az ökológiai gazdálkodás egy meglehetősen fiatal, ám annál biztatóbb irányvonalat képez Oroszországban, melynek hatalmas gazdasági és az állampolgárok életminőségét javító súlya van.

Élénkül a Magyarország és Japán közötti agrárkapcsolat

2023. április 4. 12:26

Hazánk célja a Magyarország és Japán közötti agrárkapcsolatok további élénkítése.

Corteva Agriscience és Budapest Bike Maffia együttműködés a rászorulók megsegítéséért

2023. február 11. 07:36

A Corteva magyarországi tevékenységével nemcsak a magyar gazdák kezébe ad innovatív és fenntartható megoldásokat, de direkt üzleti tevékenységén túl számos egyesületet és civil szervezetet is támogat.