Gépinfo
Gépinfo

Kramer rakodógépek az erősember ellen az OMÉK-on (+VIDEÓ)

Kramer rakodógépek az erősember ellen az OMÉK-on (+VIDEÓ)

Agrofórum Online

A Valkon standján Kramer rakodógépek mérték össze erejüket és tudásukat Nádasi Roland világbajnok erősemberrel.

Szó szerint erős közönségprogrammal készült a Valkon Kft. az idei, 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra. A kecskeméti cég standján ugyanis Kramer rakodógépek mérték össze erejüket és tudásukat Nádasi Roland világbajnok erősemberrel.

„A Valkon Kft. folyamatosan bővíti termékkínálatát. Ennek részeként januárban kezdtük el forgalmazni a Kramer rakodógépeket” – mondta el az Agrofórum Online kérdésére Jócsák Attila, a cég erőgép-kereskedelmi vezetője, aki hozzátette: úgy gondolták, hogy az OMÉK-on a megszokottól eltérően más megvilágításban mutatják be ezeket az eszközöket.

A Kramer idén ünnepelte fennállásának 90 éves évfordulóját. A német gyárban a kezdetekben traktorokat készítettek, ám a ’80-as évektől csak rakodógépekkel, homlokrakodókkal foglalkoznak.

A Kramer VS. Strongman versenyen három különböző rakodógép mérte össze tudását Nádasi Rolanddal. Elsőként a maximálisan 650 kg-ot 2,6 méterre emelő Kramer KL10.5 rakodgép mutatta be, hogy milyen kis ívben képes kanyarodni.

A Kramer KL19.5 típus rönkemelésben versenyzett a magyar világbajnok sportolóval. Ez a hagyományos telepi rakodó 3 méter magasba 1,6 t rakományt képes emelni.

A súlyos kőgolyók emelésében a Kramer KT 256-os teleszkópos rakodógép hívta ki Nádasi Rolandot. „Ez a teleszkópos kínálatunk felső kategóriája” – tudtuk meg Jócsák Attilától. A KT 256 legfeljebb 2,5 t teherbírásával és 6,10 m emelési magasságával igazi specialistája az istállóban és a gazdaság udvarán végzett munkáknak.

„A Kramer gépek esetében fontos még megemlíteni, hogy a rakodógépek nem törzscsuklós, hanem fixvázas konstrukciók. Ez nagy stabilitást ad, és a a 40 %-ban alákormányozható összekerék-kormányzásnak köszönhetően nagyon kis körben meg tudnak fordulni.

A megmérettetés során a győzelem végül legtöbbször Nádasi Rolandé volt, ám ez nem meglepő, hiszen a versenyszámok nem gépeknek voltak kitalálva. A rönkemelésnél gyorsaságban ugyan mindig kikapott a Kramer rakodógép, a mezőgazdasági munkák során viszont verhetetlen a Valkon Kft. új termékcsaládja.

„A Kramer gépek ellen kifejezetten nehéz volt küzdeni, hiszen elég erősek. De ügyességben felvettem velük a versenyt. Nagyon nagy élmény volt így is kipróbálni magamat, de maga a látvány is érdekes volt, ahogy a gépek pakolták a golyókat, emelték a rönköt” – mesélte élményeit az Agrofórum Online-nak Nádasi Roland.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztő ütemben fejlődik a Lemken és a Krone közös autonóm gépe

2024. március 27. 08:10

Nem kérdés, hogy az autonóm gépek jelentik a mezőgazdaság jövőjét, egyrészt a nagyobb hatékonyság elérése, másrészt pedig a máris égető munkaerőhiány miatt. Két német nagyágyú, a Lemken és a Krone is összefogott ezen a téren.

A 120 LE-t is megugorja az Iseki eddigi legnagyobb traktora

2024. március 25. 14:10

Nagy nyomatékú, kis fogyasztású Deutz motorral szerelték fel a japán Iseki eddigi legnagyobb traktorát, amely már 120 LE fölötti teljesítményű.

Kisebb pázsitokhoz való robotfűnyírók jelentek meg

2024. március 25. 08:10

A Robomow két új, kisebb gyepfelületre tervezett RKS-modellel bővíti a már sikeres RK-sorozatát.

Ez a Toyota pickup 2,6 millió kilométer után ment nyugdíjba

2024. március 24. 16:10

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban, története azonban nem csak az extrém futásteljesítmény miatt érdekes.

Több száz kiló élelmiszert ajánlottak fel jótékony célra az OMÉK kiállítói

2019. október 2. 10:48

Többek között zöldség-gyümölcs, gyümölcslé, pékáru, száraztészta, különböző húskészítmények jutnak majd el a rászorulókhoz a következő napokban.

A 85 ezer látogatót is meghaladta az idei OMÉK

2019. szeptember 30. 08:33

Több mint 85 ezer látogatót fogadott 15 országból az idei, 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), ezzel a magyar agrárium legrégebbi és egyben legnagyobb tradíciókkal bíró seregszemléje sikerrel zárult.

Holnap nyit a 32. Bábolnai Gazdanapok

2019. szeptember 4. 10:38

A 32. Bábolnai Gazdanapok idén közel 20.000 négyzetméteren, több mint 200 kiállítóval kerül megrendezésre.

Arasson sikert - 32. Bábolnai Gazdanapok

2019. augusztus 14. 11:34

Hamarosan megnyitja kapuit a több mint három évtizedes múltra visszatekintő kiállítás, a Bábolnai Gazdanapok.