Pályázatok
Pályázatok

Meghosszabbították a közösségi agrármarketing pályázatok benyújtási határidejét

Meghosszabbították a közösségi agrármarketing pályázatok benyújtási határidejét

Agrofórum Online

Meghosszabbította az Agrármarketing Centrum (AMC) a szeptember 4-én meghirdetett közösségi agrármarketing pályázatok benyújtási határidejét október 6-ig.

Az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményben az AMC azt közölte, hogy a Belföldön megvalósuló, elsősorban tudástranszfer célú rendezvények és a Belföldön megvalósuló rendezvények: fesztiválokon, illetve vásárokon magyarországi termelők, illetve termékeinek promócióját szolgáló tevékenységek című pályázati felhívásokra  október 6-án 12:00 óráig lehet beadni a pályázatokat, illetve a legkésőbb október 6-án postára adott pályázatok küldhetők tovább formai vizsgálatra.
   
Kiemelték: kizárólag a Magyarországon, október 1. és december 31 közötti, az agráriumhoz kötődő rendezvényekkel lehet pályázni, a rendezés teljes költségének akár 50 százaléka is elnyerhető.
   
A pályázatok postai úton az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. részére, a 1253 Budapest, Postafiók 66. címre, vagy futárszolgálattal az AMC kézbesítési címére, a 1013 Budapest Pauler u. 6. szám alá nyújthatóak be. 
   
A nyerteseknek 2018. január 31-e után fizetik ki a megítélt támogatási összeget.
   
A közleményben felidézték, hogy szeptember 4-től két kategóriában, 90 millió forintos keretösszegből, vissza nem térítendő támogatásra adhatnak be pályázatot a magyar élelmiszerpiacot és gasztronómiát népszerűsítő, a magyar termékek piaci megjelenését erősítő, a magyar agrárágazatot vagy annak valamely részét bemutató, fejlesztő gazdasági társaságok, köztestületek, szövetségek, egyesületek, alapítványok és szakmai szervezetek, terméktanácsok.
   
Arról is beszámoltak, hogy a pályázók egyebek mellett a rendezvényeik, konferenciáik megrendezéséhez, a megjelenésüket hirdető reklám és média felületek megvásárlásához, technikai költségeikhez is kaphatnak támogatást.
   
A pályázati felhívások az AMC honlapján érhetők el.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gép- és technológia-beszerzési támogatás nyílik a borászok számára

2024. április 8. 16:10

Több mint 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre 2027-ig a borászati üzemek technológiai fejlesztésére a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból finanszírozott ágazati támogatásai között.

Méhészek, figyelem! Május elejéig lehet pályázni bő 3 milliárd forint támogatásra

2024. március 30. 12:10

Több mint 3 milliárd forintban részesülhetnek a méhészek, megjelent ugyanis az ágazat közös agrárpolitika stratégiai terv szerinti támogatási programjának rendeleti szabályozása.

Februárban jön az elektromos autóra igényelhető támogatás

2024. január 12. 15:10

A hazai gazdasági társaságoknak lehetőségük lesz tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához vissza nem térítendő állami hozzájárulásra pályázni – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 20. 08:10

A vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.

Gazdainfó: újranyílt támogatások és pályázatok hete

2020. szeptember 2. 09:31

A VP ciklus végén várható volt, hogy egyes beragadt források miatt újra nyitnak majd pályázatokat, így a hét fő híre a vasárnap kiírt Állattartó telepek fejlesztése és a Kertészeti üzemek korszerűsítése pályázat. A COVID miatt támogatási programokat is hosszabbítottak, íme a fő tudnivalók, linkekkel együtt a Gazdainfóban.

Bírálják a gazdák a kiszámíthatatlan agrártámogatást

2020. január 30. 14:19

A mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen területalapú támogatások nélkül az Európai Unióban, így Romániában is. Az agrárminisztérium bizonyos növények és állatfajok kiemelt támogatásával próbálja előnybe hozni a különböző ágazatokat.

Döntöttek a vadgazdálkodási pályázatokról

2019. január 22. 07:46

Az elnökség 742 pályázatot támogatott, melyek forrásigénye mintegy 515 millió forint. Elutasítottak 93 pályázatot. Valamennyi pályázó január végéig a megadott elektronikus címen tájékoztatást kap a döntés eredményéről.

Termelői csoportok létrehozására kiírt új pályázat jelent meg

2020. április 28. 16:07

A támogatás továbbra is a mezőgazdasági és erdészeti ágazatban működő, elismeréssel rendelkező termelő csoportok megalapítására és működtetésére vehető igénybe elfogadott üzleti terv alapján az elismerést követő első 5 évben.