Pályázatok
Pályázatok

Öntözési támogatás – Kapkodni nem érdemes, de az előkészületeket már el kell kezdeni

Öntözési támogatás – Kapkodni nem érdemes, de az előkészületeket már el kell kezdeni

Agrofórum Online

Az öntözési támogatásra napokon belül, július 6-tól pályázhatnak majd a termelők, ám kapkodni nem érdemes, mert több szakaszban lehet forráshoz jutni.

A 2016-os Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról természetesen nem hiányozhatott a többek között Krone és Massey Ferguson gépeket forgalmazó Magtár Kft., amely az említett termékek mellett az öntözés területén tud komoly szolgáltatásokat nyújtani a gazdálkodók számára. Hódmezővásárhelyen is ez volt az egyik központi téma, hiszen az öntözéshez köthető támogatások nagy lendületet adhatnak az egész ágazat számára.

Az öntözési támogatásra napokon belül, július 6-tól pályázhatnak majd a termelők, ám kapkodni nem érdemes, mert több szakaszban lehet forráshoz jutni.

Négy szakaszban pályázhatnak a termelők

„Az utóbbi években fejben már mindenki nagyon készült erre a támogatásra. Ez persze nekünk káros volt, mert a partnereink kivártak, spóroltak. Ez nehéz helyzetbe hozta a gépkereskedőket, hiszen a partnerek többsége kivárt. Most azonban felbolydult a piac, az érdeklődés egyre nagyobb, hiszen végre látszik, hogy mik lesznek a feltételek. Sok olyan partnerünk van, akiknél több mint egy éve jártunk, de az akkor összeállított terv bekerült a fiókba, most azonban elővették, és újra felhívtak bennünket” – tudtuk meg Váradi Balázstól, a Magtár Kft. öntözési üzletágvezetőjétől.

Az öntözési támogatás várhatóan négy féléves szakaszban 2018 júliusáig lesz nyitva, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy mindenki azonnal, az első időszakban akarja beadni pályázatát. A termelők jellemzően gyorsan szeretnének hozzájutni a forráshoz, mert attól tartanak, hogy megváltozik a kiírás vagy elfogy a pénz.

Jelen állás szerint viszont pontozásos alapon bírálják majd el a benyújtott dokumentumokat, és nem érkezési sorrendben osztják ki a pénz, mint például a korábban egy nap alatt kimerített és lezárt kertészeti géptámogatás esetében. A július 6-án induló első szakasz november 7-ig lesz nyitva, az eredményekről pedig Váradi Balázs szerint valószínűleg csak valamikor a jövő év elején kapják meg a határozatot a pályázók, akkorra derülhet ki, hogy nyertek-e vagy sem. Ezt követően látszani fog, hogy mennyi pénz marad, és indul-e a második szakasz.

„Természetesen nagy kérdés, hogy az utolsó szakaszra marad-e pénz, de véleményem szerint jó eséllyel igen, hiszen óriási forrásról beszélhetünk: nagyságrendileg 50 milliárd forintról. Ráadásul ez 50 %-os intenzitással érhető el, ami azt jelenti, hogy nagyjából 100 milliárd forint fog ’beesni’ az ágazatba. Ilyen tőkeinjekció pedig nagyon régen volt a mezőgazdaságban” – hangsúlyozta az öntözési szakember.

Felbolydult a piac

A megnövekedett érdeklődés természetesen komoly kihívás elé állítja azokat a vállalatokat, amelyek komolyan foglalkoznak az öntözéssel – így a Magtár Kft.-t is. A helyzet azonban nem megoldhatatlan, főleg, hogy a piaci igények függvényében fejlesztik is az öntözési irodát. „Nem könnyű megküzdeni ezzel a helyzettel, nagyon be kell osztanunk az időnket. Különösen azért, mert mi minden megkeresés esetén törekszünk arra, hogy személyesen megismerjük a körülményeket. Ritkán történik olyan, hogy valaki úgy jön el hozzánk, hogy kész tervet hoz, és nekünk csak ki kell szolgálni az adott termelőt. 100-ból megközelítőleg csak egy ilyen akad. A legtöbbször az történik, hogy jelentkezik nálunk a gazdálkodó, hogy öntözni szeretne, de a részleteket már együtt találjuk ki. Ez nem egy átlagos gépvásárlás, ahol a lóerő és néhány opció közül kell választani. Itt az utolsó részletekig mindent át kell beszélni, meg kell tervezni” – magyarázta az Agrofórum kérdésére Váradi Balázs.

Összességében tehát nem egyszerű feladat a hirtelen felpezsdül piac kezelése, de a zökkenőmentes ügyintézés és a gazdálkodók minél hatékonyabb kiszolgálása érdekében a kereskedői létszámot már egy fővel bővítették is, így három személy dolgozik ezen a területen, és a szervizcsapat mérete is növekedni fog a közeljövőben. „Jelenleg azonban az a legfontosabb, hogy mindenkihez eljussunk, és mindenkinek el tudjuk készíteni a megfelelő ajánlatot. Itt pedig mindegy a megrendelés mértéke, hiszen a legnagyobbtól a legkisebb rendszerig mindenhol kiemelten kezeljük a tervezés fázisát. A személyes kontaktus számunkra nagyon fontos” – tette hozzá beszélgetésünk során a hódmezővásárhelyi standon.

Nem kell kapkodni

A szakember szerint a tervezett lebonyolítási rendszer egy lélegzetvételnyi időt ad mind a kerekedők, mind a gazdálkodók részére, így nem kell, sőt, nem is érdemes kapkodni. Sok termelő van, aki már minden dokumentummal rendelkezik, és az önerővel is, mindössze a pályázatra várt. Esetükben nincsen probléma. Akik viszont csak most kezdenek gondolkodni az öntözés fejlesztésén, azoknak a Magtár Kft. azt javasolja, hogy ne siessék el pályázat benyújtását, de minél hamarabb kezdjék meg a tervezést, az engedélyek kikérését, hiszen ez egy viszonylag hosszú és bonyolult feladat. Elvi engedélyre ugyanis szükség lesz, és bár ez egy könnyített eljárás, így is időigényes folyamat. Ráadásul nem várt problémák is jelentkezhetnek. „Kapkodni nem érdemes, de az előkészületekkel nem szabad várni. Körül kell járni mindent, mert sok probléma adódhat, ami időt vesz el. Konkrét példánk egy termelőnknél, hogy a megálmodott öntözőrendszernek útjában áll egy erdősáv, amit meg kell oldani. Ha nem kezdtük volna el időben a tervezést, akkor lehet, hogy emiatt csúszna le a támogatásról” – figyelmeztetett Váradi Balázs.

A Magtár Kft. természetesen minden segítséget megad a hozzájuk forduló termelőknek. „Engedélyes tervdokumentációt ugyan nem készítünk, mert nincsen kapacitásunk, de szaktanácsadást mindenkinek adunk. Emellett pedig a munkánkból adódóan jó a kapcsolatunk a hatóságokkal, hivatalokkal, vízügyi igazgatóságokkal, a tervező irodákkal, pályázatírókkal, így mindig a megfelelő helyre tudjuk eligazítani a gazdálkodókat”.

Új beszállító, teljes paletta

„Ami a szántóföldi öntözés területén elérhető technika ma a világon, azt mi kínáljuk: a tiszta vizes öntözéstől egészen a hígtrágyáig. Mindig is törekedtünk a versenyképes árra, és arra, hogy a legjobb gyártók legjobb termékeit kínáljuk a partnereinknek, így főleg német és amerikai beszállítóink vannak. A szivattyúkat viszont az olaszoktól hozzuk be, azt máshonnan nem is érdemes” – mondta el az öntözési szakértő.

Változás a Magtár Kft. életében, hogy az önjáró öntözők piacán beszállítót váltottak a közelmúltban, a szolnoki székhelyű cég a Reinke termékek forgalmazását vállalta fel (2. kép). Az 1954-től létező gyártó az egyik legnagyobb múltú cég az öntözés területén, Váradi Balázs szerint ráadásul a napjainkban általánosan elterjedt műszaki megoldások túlnyomó része Reinke fejlesztés. „Egy igazi úttörő cégről beszélünk, és büszkék vagyunk arra, hogy velünk hódítanák meg a magyar piacot” – húzta alá, majd hozzátette: természetesen a többi, már jól megszokott márka stabilan megmaradt a Magtár Kft. kínálatában.

„Olyan, amit mi nem tudunk adni az öntözés területén, az nem létezik” – zárta beszélgetésünket az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok alkalmával a szakember.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Februárban jön az elektromos autóra igényelhető támogatás

2024. január 12. 15:10

A hazai gazdasági társaságoknak lehetőségük lesz tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához vissza nem térítendő állami hozzájárulásra pályázni – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 20. 08:10

A vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.

A talaj az egyik legjelentősebb, nem megújuló erőforrásunk

2023. április 4. 10:36

Új fenntarthatósági díj és nyilvános pályázat hívja fel a figyelmet a termőtalajok hasznos szervezeteinek, többek között a földigiliszták talajban betöltött nélkülözhetetlen szerepére.

Álmom egy tanya

2023. március 28. 05:36

Pályázati fronton jelenleg 2023. június 5-ig elérhető a „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” kiírás, amely 95% támogatási intenzitású.

Mit lehet tenni, ha nem terem a padlizsán?

2023. augusztus 6. 04:39

Padlizsánom gyönyörű, egészséges, számos virágot hoz, de termés egyáltalán nem képződik. (Már tavaly is így volt, nem ugyanoda van ültetve.) Mit lehet tenni?

Létrejött az Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézet

2018. szeptember 24. 08:00

A 21. század egyik meghatározó kérdése, hogyan lehet egyre kevesebb egy főre jutó vízmennyiségből, egyre kisebb területen, egyre több ember számára megtermelni az élelmiszert.

Spanyolország jelentős része aszállyal sújtott

2023. április 27. 08:37

Spanyolország jelentős része aszállyal sújtott, és Olaszország északi részén is nehéz körülmények között növekednek a vízhiányos időjárás miatt az őszi vetések.

Mitől lesz sikeres a fűmag vetése?

2023. június 18. 10:36

Jönnek a nyári melegek, és ha a fűmagvetésbe most kezdünk bele, akkor lesz pár olyan szempont, amit érdemes figyelembe venni.