Szőlő-Bor
Szőlő-Bor

Sikerült csökkenteni az amerikai szőlőkabóca terjedését

Sikerült csökkenteni az amerikai szőlőkabóca terjedését

Agrofórum Online

Az idei évben sikerült csökkenteni az amerikai szőlőkabócát, így az általa terjesztett fitoplazma nevű betegség terjedését is, ezáltal nem tarkítják a szőlők mennyiségét.

A tavalyi évben az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma nevű betegség megtizedelte az ültetvényeket. A növényvédő állomások szakemberei ismét a helyszíneket járják és megjelölik a betegnek tűnő tőkéket.

Csercsics György, a Sop Vin Kft. szőlészeti igazgatója szerint a betegség miatt megjelölt tőkék száma a felét sem éri el a tavalyinak. Augusztus végén kezdtek a tünetek megjelenni, mint például a kanalasodó, elszíneződő levél, valamit az, hogy a vessző gumiszerűvé válik és nem érik be az ősz folyamán.

A megjelölt tőkéket a szüret után gyökerestől kivágják, majd pedig elégetik, hogy ne fertőzzék tovább a többi egészséges szőlőt.

Az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma nevű betegséget az amerikai szőlőkabóca terjeszti a jelenleg ismert információk szerint. A fertőzött tőkét szívogatja az állat, majd az egészségesre rászáll, így tovább viszi a betegséget.

Idén a kabóca ellen rovarölő szerrel védekeztek a gazdák, ennek köszönhetően kevesebb a fertőzés, a gazdák remélik, hogy ez továbbra is így lesz.

(hirado.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tényleg van íze a talajnak? Magyar kutatók is válaszolnak erre

2024. március 17. 16:10

Megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat –, hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő.

Jelentősen visszaesett a bortermelés Ausztriában

2024. március 13. 09:10

Az osztrák statisztikai hivatal közzétette a 2023-as bortermelés végleges mérlegét. Ausztria-szerte éves összevetésben nyolc százalékkal csökkent az előállított mennyiség. A Magyarországgal szomszédos Burgenland tartományban még nagyobb volt a visszaesés.

Megválasztották az év bortermelőjét

2024. március 6. 12:10

Március első vasárnapján a Marriott Hotelben, egy elegáns gálaebéd keretében átadták a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” címet elismerő oklevelet, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetést Günzer Tamás villányi borásznak.

Mit tartogathat idén a villányi Franc&Franc?

2024. február 7. 12:10

A rendszerváltás utáni időszakban a Villányi borvidék szakemberei eszméltek az elsők között, így meghatározó szerepet vállalnak hazánk borkultúrájának alakításában, és az évek során sorban érdemelték ki ,,Az év bortermelője” címet már a kilencvenes évektől. Rövid összefoglalót kísérlek meg első sorban a fajtára kiélezve a Franc&Franc 2023 Fórumról.

Amivel az egri érsek misézik

2022. október 6. 07:34

Péter Ákos borásszal Egerben, jó pár méterrel a földfelszín alatt találkoztam.

AM: idén magasabb szőlőárak indokoltak

2022. augusztus 15. 13:31

Az alacsony szőlőtermésre vonatkozó becslések és a borvidékek jóváhagyására váró szőlőár előrejelzések a tavalyinál jelentősen magasabb szőlőárakat indokolnak a rövidesen beinduló idei szüret során.

Mennyire eredményes a szőlőben a biológiai növényvédelem?

2023. szeptember 9. 07:40

A vegyszeres növényvédelem helyett egyre több szőlészetben alkalmazzák a biológiai megoldásokat a tőkék és a termés egészségesen tartásához. De vajon mennyire hatékony ez?

Korábban termesztettek borszőlőfajtát, mint étkezési célút

2023. március 24. 14:51

A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Science magazinban közölt eredmények egészen új megvilágításba helyezik a szőlő kultúrevolúcióját.