Pályázatok
Pályázatok

A termelői csoportokra, szervezetekre 26 milliárd forintot különítettek el

A termelői csoportokra, szervezetekre 26 milliárd forintot különítettek el

Agrofórum Online

A támogatás során igyekeznek a látszat termelői csoportokat kizárni, ugyanakkor a jövőben is forrást biztosítanak a termelői csoportok, szervezetek alakításához, működéséhez.

A 2014-2020-as vidékfejlesztési programban a jogszabályoknak megfelelő termelői csoportok, szervezetek támogatására 26 milliárd forintot különítettek el – mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken a Nemzeti Agrár Kamara (NAK) konferenciáján, melyet a mezőgazdasági szövetkezetek lehetőségeiről rendeztek pénteken, Budapesten.

Elmondta, hogy a támogatás során igyekeznek a látszat termelői csoportokat kizárni, ugyanakkor a jövőben is forrást biztosítanak a termelői csoportok, szervezetek alakításához, működéséhez, és új eszközök is rendelkezésre állnak majd az együttműködés segítésére.

Kis Miklós Zsolt felidézte, hogy az uniós forrásokból a kormány 2004 óta támogatja a mezőgazdasági termelői csoportok alakulását, Magyaroszágon 2015-ben 51 zöldség-gyümölcs teremlő szerveződés, 24 zöldség-gyümölcs termelői csoport működött, az általuk értékesített termékek 47 milliárd forintot tettek ki. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a vidékfejlesztési programban 2014-2020 között 1300 milliárd forint áll rendelkezésre, kiemelt cél a munkahelyteremtés, a gazdák versenyképességének támogatása, a termelőcsoportok, szervezetek létrehozása, erősítése.

A 2014-2020-as vidékfejlesztési program pályázatait minél hamarabb az agrárvállalkozások rendelkezésére kell bocsátani – jelentette ki az államtitkár, aki szerint nem lehet tudni, hogy 2020 után milyen támogatási rendszer lesz. Az államtitkár rámutatott, sok függ majd attól, hogy az eddigi lehetőséggel hogyan éltek az érintettek, ezért elemi érdeke az országnak, hogy az uniós forrást megfelelően használja fel.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke, az Országgyűlés alelnöke a konferenciát köszöntve szólt arról, hogy az agráriumban korábban a termelőkre, a feldolgozókra a decentralizáció, a kereskedőkre a koncentráció volt a jellemző, a jövedelem leginkább a kereskedőknél csapódott le.

A szövetkezésről készült 2012-es európai átfogó tanulmány szerint Magyarország a 28 uniós tagország közül a 19. helyen állt a szövetkezeti szervezettségben. A szövetkezés, az összefogás ügye kiemelt feladat, szükséges a termékpályák egész területén – hangsúlyozta Jakab István. Hozzátette: ha létrejön az Európai Unió és az Egyesült Államok között a szabadkereskedelmi megállapodás, az európai termelők akkor lesznek versenyképesek, ha összefognak.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kiemelte: fontos fejleszteni az együttműködési hajlandóságot, és megtartani a meglévő kooperációkat. Az agrárkamara elnöke az MTA-val közösen végzett felmérésüket idézve elmondta, hogy az agráriumban alacsonyfokú a kooperációs készség, hiányzik a bizalom, sok a látszat együttműködés a pályázatoknak való megfelelés miatt. A látszat együttműködések torzítanak, a kamara meggyőződése, hogy az európai agrárium versenyképessége, jövője függ attól, mennyire épít az integrációra. A kamara feladata pedig támogatni az összefogásokat – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Februárban jön az elektromos autóra igényelhető támogatás

2024. január 12. 15:10

A hazai gazdasági társaságoknak lehetőségük lesz tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához vissza nem térítendő állami hozzájárulásra pályázni – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 20. 08:10

A vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.

A talaj az egyik legjelentősebb, nem megújuló erőforrásunk

2023. április 4. 10:36

Új fenntarthatósági díj és nyilvános pályázat hívja fel a figyelmet a termőtalajok hasznos szervezeteinek, többek között a földigiliszták talajban betöltött nélkülözhetetlen szerepére.

Álmom egy tanya

2023. március 28. 05:36

Pályázati fronton jelenleg 2023. június 5-ig elérhető a „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” kiírás, amely 95% támogatási intenzitású.

Akár 14 millió forint hektáronként - megjelent az ültetvénytelepítési pályázat

2021. április 21. 11:56

Tizenötmilliárd forintnyi forrással hirdet pályázatot a Vidékfejlesztési Program keretében az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására az agrártárca – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Szaktanácsadás kisokost adott ki a NAK

2019. december 22. 05:38

A kamara most megjelent kiadványa a szaktanácsadói rendszert, a szaktanácsadók és a szaktanácsadói szervezetek működését mutatja be, továbbá tájékoztatást ad a támogatási formákról és az igénybevételi lehetőségekről.

BASF: pályázat startup és innovációs megoldások finanszírozására

2022. május 30. 18:18

A BASF Innovation Hub a tiszta energiával, az intelligens közlekedéssel és a „termelőtől a fogyasztóig” stratégiákkal foglalkozó startupoknak és innovátoroknak szól.

Támogatják a komlótermesztést

2019. augusztus 12. 08:30

Megjelent a komlóültetvény létesítéséhez igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról szóló rendelet.