Agrárközélet
Agrárközélet

Több mint egy tonna tartós élelmiszer gyűlt össze jótékony célra

Több mint egy tonna tartós élelmiszer gyűlt össze jótékony célra

Agrofórum Online

Nagy sikere volt az Agrármarketing Centrum jótékony célú felhívásának az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron: 1230 kg tartós élelmiszer gyűlt össze.

Számos nemzetközi kiállításon tapasztaltak után idén az AMC vezetése a Földművelésügyi Minisztériummal egyetértésben úgy döntött, hogy az OMÉK-on el nem adott, bontatlan csomagolású, valamint az esemény zárása előtti elszállításból hátramaradó, ízletes, kiváló minőségű élelmiszereket és termékeket a kiállítóktól jótékony célokra összegyűjtik és felajánlják a rászorulók számára. Ilyen jellegű jótékonysági akció még soha nem volt a vásár történetében. A gyűjtés eredményeként összességében 1230 kg élelmiszert, többek között füstölt húsárut, paradicsomot, lisztet, gyümölcsszörpöket, ásványvizet és száraztésztát kaphatnak az AMC jószolgálati célzattal meghirdetett felhívásának eredményeként a rászorulók.

Az OMÉK kiállítói által felajánlott élelmiszereket jelképesen Daróczi László, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője adta át szerdán Szabó Szilviának, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület ügyvezető igazgatójának. Az adományokat az egyesület civil szervezeteken keresztül juttatja el a hátrányos helyzetű családokhoz. Eddig 300 kg friss árut osztottak ki, amelyet a Veresegyház Kistérség Esély Szociális Alapellátási Központ kapott meg, amely területén 1200 embert lát el. A többi, mintegy 900 kg tartós élelmiszer a következő egy-két hétben talál jut el szociálisan rászoruló emberekhez.

Fontos cél valósult meg ezzel, hiszen nem csupán a jószolgálati, segítő cselekedet elterjesztését, hanem az élelmiszerpazarlás visszaszorítását és annak népszerűsítését, a társadalmi felelősségvállalás elterjesztését és a élelmiszerválasztás tudatosításának jelentőségét is zászlajára tűzte az Agrármarketing Centrum, partnerségre lépve a nemes célért a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, akik az első hívó szóra csatlakoztak a kezdeményezéshez. A jövőben várhatón több, hasonló akciót bonyolít le a két szervezet.

(AMC)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

A szakmaiság és a professzionalitás miatt is érdemes a kiállítóknak megjelennie az OMÉK-on

2019. június 10. 03:36

Idén szeptemberben - immár 79. alkalommal - ismét megrendezik Magyarország legnagyobb és legrégebbi agrárgazdasági eseményét, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK). A 2019. szeptember 26-29. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont területén megrendezendő eseményen ezúttal az agár- és élelmiszeripari innovációk bemutatására és a szakmaiság erősítésére helyezik a hangsúlyt.

100 nap múlva OMÉK - Marokkó a díszvendég

2019. június 18. 10:00

Marokkó lesz a szeptember 26. és 29. között tartandó 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK) díszvendége, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban - jelentette be Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) miniszterhelyettese.

A 85 ezer látogatót is meghaladta az idei OMÉK

2019. szeptember 30. 08:33

Több mint 85 ezer látogatót fogadott 15 országból az idei, 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), ezzel a magyar agrárium legrégebbi és egyben legnagyobb tradíciókkal bíró seregszemléje sikerrel zárult.

Holnap nyit a 32. Bábolnai Gazdanapok

2019. szeptember 4. 10:38

A 32. Bábolnai Gazdanapok idén közel 20.000 négyzetméteren, több mint 200 kiállítóval kerül megrendezésre.