Agrárközélet
Agrárközélet

A V4 agrárkamarái szerint szükségesek a termeléshez kötött támogatások

A V4 agrárkamarái szerint szükségesek a termeléshez kötött támogatások

Agrofórum Online

A visegrádi országcsoport (V4) agrárkamarái egyetértenek abban, hogy a termeléshez kötött támogatások szükségesek, mivel jelentős szerepet játszanak az érzékeny ágazatokban a mezőgazdasági tevékenység megőrzésében - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke csütörtökön Budapesten.

Győrffy Balázs a V4-ek agrárkamaráinak budapesti, 67. kibővített ülését követően, a rendezvény házigazdájaként tartott sajtótájékoztatót. A találkozón a NAK, a Cseh Köztársaság Agrárkamarája (AKČR), a lengyel Agrárkamarák Nemzeti Tanácsa (KRIR), a Szlovák Élelmiszeripari és Agrárkamara (SPPK), a Litván Köztársaság Agrárkamarája (ZUR), valamint a Horvát Agrárkamara (HPK) képviselői, illetve bolgár szakmai szervezetek vettek részt.

A NAK elnöke ismertetése szerint a megbeszélések fő témája a 2020 utáni uniós közös agrárpolitika optimális kialakítása volt.

Győrffy Balázs beszámolt arról, hogy a találkozón magyar és bolgár javaslatra módosították a márciusban elfogadott Pozsonyi Nyilatkozatot a kizárólag állami költségvetési forrásból finanszírozott támogatások összegére vonatkozó határérték meghatározásával kapcsolatban. A nyilatkozatot ezúttal már a NAK is aláírta, ugyanis belevették azokat a kiegészítéseket is a  pozsonyi deklarációba, amelyeket a magyar agrárkamara képviselői javasoltak. Ezek közül a legfontosabb, hogy a támogatási felső határ alkalmazásáról minden uniós tagország maga dönthessen.

A sajtótájékoztatón a résztvevő országok agrárkamaráinak vezetői hangsúlyozták: most dől el, hogy 2020 után milyen agrárpolitika lesz az unióban. Ezért a pozsonyi deklarációt eljuttatják az Európai Unió Bizottságához, és azon dolgoznak, hogy a nyilatkozatot minél több állam képviselője írja alá.

A pozsonyi nyilatkozatban a V4-ek agrárkamarái egyebek között megfogalmazták: olyan uniós közös agrárpolitikára (KAP) van szükség 2020 után, ami erős pénzügyi forrásokkal rendelkezik, biztosítja a közös finanszírozást. Fontos, hogy megmaradjon két pillérűnek, azaz legyenek közvetlen és vidékfejlesztési támogatások is, továbbá alkalmazható legyen a termeléshez kötött támogatás. A KAP-on belül emellett összehangolják a környezetbarát intézkedéséket, valamint elősegítik a generációváltást az agráriumban. A KAP-nak a nyilatkozat szerint támogatnia kell a versenyképesség és a fenntarthatóság összhangjának megteremtését.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

Vidékfejlesztési Program: a keret 97 százaléka már lekötött

2018. július 3. 13:55

Finisben az agrártámogatások, de van még további lehetőség. Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Agrárminisztériumban megtartott sajtótájékoztató keretében beszámolt az agrártámogatások jelenlegi állásáról.

Az uniós támogatásoknak összhangban kell lenniük a környezetvédelmi követelményekkel

2019. április 16. 10:16

Nem növelhetők a gazdák számára előírt környezet- és klímavédelmi vállalások úgy, hogy közben az Európai Bizottság javaslata szerint jelentősen csökkennének a támogatások.

Újabb 100 milliárd forint támogatás a gazdálkodóknak

2021. június 16. 09:14

Az Agrárminisztérium 100 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg a mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatását célzó pályázati felhívását – közölte Nagy István agrárminiszter.

Növekedhet az import élelmiszerek aránya, ha csökkennek az agrártámogatások

2019. április 19. 08:02

Sajnálatos, hogy a 2020 utáni hétéves tervezési időszak előkészítésekor nem újabb programok indításáról folyik a vita Brüsszelben, hanem arról, mennyi pénz fog rendelkezésre állni és ebből mennyi jut hazánknak.