Állattenyésztés
Állattenyésztés

Roland, a Mozsi Major büszkesége

Roland, a Mozsi Major büszkesége

Agrofórum Online

Számos fajtabemutató és bírálat zajlott az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok három napja alatt, így természetesen az állattenyésztéssel is foglalkoztunk helyszíni Facebook LIVE tudósításainkban. A limousin bikák összesített versenyében II. helyen végzett Roland, a sellyei Mozsi Major saját tenyésztésű bikája.

„Baranyából érkeztük, az Ormánsági Sellyén Dráva-menti ártéri területen legeltetünk. Első alkalommal vagyunk itt, Hódmezővásárhelyen, de a közösségi médiában sokan jól ismerhetnek minket, hiszen aktívak vagyunk a Facebookon is” – mesélt a Mozsi Majorról Mozsgai József, a kiváló eredményt elért Roland hátán ülve.

„A limousin fajtáról leginkább azt tudnám kiemelni, hogy élénk vérmérsékletűnek, rendkívül vad fajtának tartják, ám ez nem így van, és ezt a Mozsi Majorban is meg tudjuk cáfolni, ahogy itt, a kiállításon is. Azért kezdtünk el ezzel a fajtával foglalkozni, mert a nagytestű húsmarhák között ez a legigénytelenebb, ráadásul könnyű ellésű, vékony csontozatú, ugyanakkor erőteljes izomnövekedést tud produkálni. Kisebb gazdaságoknak, különösen kezdőknek is ajánlani tudjuk, hiszen a takarmányozási hibákat jól kompenzálja a fajta” – válaszolta kérdésünkre Mozsgai József, aki büszkén mehetett haza élete első olyan hódmezővásárhelyi kiállításáról, amelyen nem csak látogatóként vett részt.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online; Fotó: Mozsi Major)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A víz jelentősége a szarvasmarhaistállóban

2024. március 11. 08:10

A víz létfontosságú a szarvasmarhák számára, így az azzal való spórolás hamar negatív hatással lehet az állatok teljesítményére és egészségére.

20 deka birkahúst fogyasztunk fejenként évente, de a húsvét fontos időszak a juhágazat számára

2024. március 10. 14:10

Kedvező kilátásokkal indul az idei húsvéti szezon a hazai juhtenyésztők számára. Az európai piacon egyre erősödő kereslet tapasztalható, amit a korai húsvéttal egybeeső muszlim Ramadán ünnep is tovább növel.

A bolti árak félrevezetőek: sokkal drágább a hús és a tej

2023. december 27. 10:10

2021-ben csak a tejhasznú tehenészet és sertéstenyészet közel 30 milliárd forint nemzetgazdasági veszteséget eredményezett, és ezekben a számokban még nincs benne a befektetett eszközök megtérülése, a gazdálkodók profitja, ez pusztán a működési veszteség, amit a magyar állam, tehát mindannyian finanszírozunk.

Megmérték, mennyi trágyát termel egy hízósertés

2023. december 15. 13:10

A trágya mindig értéket képviselt a mezőgazdaságban, de az orosz–ukrán háború és az energiaárak robbanásszerű emelkedése óta a jelentősége még jobban megnőtt. Emiatt is jó tudni, hogy átlagosan mennyi trágya keletkezik egy hízó után.